Szerda – Sportnap

Az idei évben is megrendezésre kerül a már hatalmas múlttal és hagyománnyal rendelkező Sportnap a 2011-es Vegyésznapok 3. napján, szerdán. A tavalyi eseményhez hasonlóan a Kamaraerdei Ifjúsági Parkba várják a Show’s Sonka csapatokat, és minden vegyészkaros érdeklődőt a dékáni szünet napján a szervezők.

Igaz, az indulás nagyon korai (8:30-kor van gyülekező a koli aulájában…:)), de megéri mindenkinek „pirkadatkor” felkelni, hiszen az izgalmas vetélkedők sora már a villamoson megkezdődik. Majd miután minden csapatnak sikerül megérkezni a Kamaraerdőbe, elkezdődnek az egész napos programok.
A Show’s Sonka keretein belül különböző csapat- illetve egyéni sportokban feszülhetnek egymásnak a jelentkezők, mint pl: foci, strandröpi, streetball, kötélhúzás, falmászás, élőcsocsó, retro sorverseny. Azok sem fognak unatkozni, akik esetleg hatalmas másnaposságtól küzdenek, vagy annyira nem jártasak a sportokban, hiszen őket érdekes vetélkedők várják. Mindemellett karunk 5 tanszéki csapata is részt vesz az eseményen, akik főzőversenyben, áltudományos előadáson, és különféle ügyességi vetélkedőn mérik össze erejüket. Az egész nap zenei hangulatáról pedig, Dj Asgaroth gondoskodik, aki végig a legjobb lemezeket fogja pörgetni a Sportnap folyamán.
Minden érdeklődőt nagy szeretettel várunk!
Találkozunk szerdán, és reménykedjünk a maihoz hasonló, gyönyörű napos időben! :)

 

Szerda – Sportnap bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Visszajelzés: Sportnap 2012 | MartosRadio's Blog

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s