Nyílt nap 2010

bme könyvtárMúlt hét pénteken középiskolások hada lepte el a K épület auláját, hiszen november 26-án került megrendezésre a már hagyománnyá vált Műegyetemi Nyílt nap.

 

A csütörtöki bulik utáni másnap ellenére  a karok szervezői pénteken már kora reggel, lelkiismeretesen nekikezdtek a standok felállításának, berendezésének és kíváncsian várták a fél 9-től érkező 11. és 12. osztályos tanulókat. Az egyetem területén már műszakis diákokat találhattunk szétszórva, akik készségesen útba igazítottak a BME-t még labirintusnak látó nebulókat.

9 órára már igazi tömeg alakult ki. Mindegyik karnak külön standja volt az aulában, ahol bármilyen kérdéssel lehetett a hallgatói képviselőkhöz, szakkollégistákhoz, seniorokhoz és mentorokhoz fordulni. A szervezők hiába voltak felkészültek, mégis kaptak meglepő kérdéseket, amikre azért jól megfontolt, frappáns válaszokat tudtak adni. A karok a különböző bemutató anyagok mellett, saját karukat reklámozó csecse-becsékkel látták el a diákokat és természetesen tömérdek mennyiségű BME-s cukorkával. A közlekeseknél borbontót, sörnyitót, tollat és kulcstartót, a gépészeknél tollat, sörnyitót, kulcstartót lehetett kapni. Számomra a GTK-sok voltak a legkreatívabbak, hiszen ők a toll mellett mágneses jegyzetet, labdát, yoyot és a Nyelvvizsgaközpont promóciós termékeit osztogatták. Természetesen felsőbb évesek is fel-fel bukkantak, hogy beszerezzék az ez évi relikviákat és tőlük is lehetett kérdezni. Az első emeleten a karok tanszékei, diákjai különböző bemutatókat, kísérleteket tartottak saját témáikban, de meg lehetett itt ismerni egyes köröket is, pl az előző esti buli után alvás nélkül megjelenő Old’s Clubot. 🙂

vbklogoMindegyik karnak 10 órától megkezdődött a saját programja. A vegyész karon egy szakmai bemutató előadással kezdtek, ezt pedig egy kari tájékoztató követte, amit fél 1-től megismételtek. Déltől bemutatkozott az első évben a gólyákkal legtöbbet foglalkozó kör, a Mentor kör. Negyed 1-től és fél 2-től a mentorok segítségével laborlátogatások indultak a kar különböző laborjaiba. A leendő elsősök beleláthatták a vegyműv, műanyag, anyagtudomány, gyógyszertechnológia, fermentációs, élelmiszer, műszeres anal labor rejtelmeibe. Közben is működtek a standok egészen 1óráig. A vegyész standon képek vetítésével mutatták be a kari életet. Láthattunk itt gólyákat a Balaton vizében, miközben egymás ellen küzdenek, vacsorázó harmadéveseket, akik kezdik lefelezni magukat vagy éppen az őszi gólyacsata egy-egy mozzanatát.

Természetesen a középiskolásoknak nem kellett lógniuk a suliból, hogy eltudjanak jönni a BME-re. A rendezvényen minden ellátogató diáknak egyedi sorszámozással ellátott igazolást adtak, melyet remélhetőleg minden középiskola elfogad.

A vegyész kar tájékoztatója megtalálható az alábbi linken.

Reméljük közülük sokan választják egyetemünket, hiszen műegyetemistának lenni jó és megtisztelő! 😀

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s