Vegyésznapi fellépők: Kedd – Regdo, Neo, Dj Gyurex

Ha kedd, akkor újra szól a zene, pörög mindenki, mert elérkezik a Regdo, a Neo és Dj Gyurex! A keddi vegyésznapos fellépőink bemutatása következik. Katt!

 

 

Időrendi sorrend szerint a Regdo kezd, méghozzá 21:00-tól.
Tagjai:

  • Balázs Dániel:Dob
  • Juriga Dávid:Gitár
  • Németh Csaba(legtöbben csak “Juan”-ként ismerik):Ének
  • Szilágyi Barnabás: Gitár
  • Varga Dániel: Basszus

Juant kértem meg, hogy meséljen arról, hogy pontosan kik is ők, hogy jöttek össze, illetve mire számíthattok majd tőlük.
Minden a vegyésznapokon kezdődött, Juan ekkor még  másodéves volt, s a fellépőket látva elmorfondírozott azon, vajon milyen lehetne az ő helyükben lenni. Mint később kiderült a (leendő) zenekar többi tagja is így érzett akkor, viszont a tettlegesség csupán harmadévesként, novemberben következett be. Juannak ekkor volt egy zenekara, ami nem működött éppen megfelelően, s annak tudatában, hogy sok vegyész játszik valamilyen hangszeren arra jutott, hogy alapítani kellene egy vegyész zenekart. Egyből szólt is Dávidnak, aki teljes mértékben benne volt, szóval már csak a többi tagot kellett beszervezniük. “Szinte evidens volt hogy Balázs Daninak(dobok),Varga Daninak(bass) és Szilágyi Barnának (másik gitár) szólunk” – Juan. Pár söröcske mellett a Csocsó klubban megalakult a Regdo. Miért Regdo? Ez hangzott a legjobban, és számukra ez amolyan ‘inside joke’. Az első és egyetlen koncertjük a Vegyésznapokon volt, ahol nagy sikert arattak, ám ez után egy fél éves szünetet kellett tartaniuk, mivel mindenki a diplomamunka írásával volt elfoglalva. Miután túlélték a megpróbáltatásokat, újra összejöttek, és azóta pedig töretlen lelkesedéssel készülnek a jövő heti fellépésre!
Mire számíthattok tőlük? A tavalyi koncert dalaiból csupán kettőt tartottak meg, szóval egy mondhatni teljesen új repertoárral szeretnék megörvendeztetni a közönséget. “Annyit elöljáróban elárulhatok, hogy szakítottunk a régi nagy klasszikusokkal (Born to be wild, egyebek) és inkább a közelmúlt, és a jelenkor nagyjaitól játszunk majd számokat.”

A következő fellépő egy olyan zenekar, amely állt már a Sziget nagyszínpadán, volt Balatonsoundon és biztos, hogy fergeteges bulit csapnak: ők pedig a Neo 22:30-tól.
“Első ismertebb számuk, a The Pink Phanter Theme több, mint húsz országban jelent meg, és egy válogatás lemezen együtt szerepelt a méltán neves Chemical Brothers-szel is. Első albumuk, az Eklektogram 1999 közepén jelent meg. Második nagylemezük pár évvel később, néhány kislemez és remix kiadása után 2002 végén jelent meg a Lo-tech man, Hi-tech world címmel. A sikertörténet következő nagy állomása Antal Nimród filmjének, a Kontroll filmzenéjének elkészítése volt. 2004 elején a duó tagjai úgy határoztak, hogy külön folytatják zenei karrierjüket. Márk önálló produceri feladatokat tűzött ki maga elé, míg Mátyás egy merőben újszerű folytatás mellett döntött.
2006 óta a tagok:

  • Matyas Milkovics – keyboards, programming, vocals
  • Eniko Hodosi – vocals, guitars, keyboards
  • Peter Kovary – vocals, guitars”

Youtube csatornájukon stílusnak az elektropop-ot jelölték meg.

A harmadik fellépőnk Dj Gyurex, akit elég sokan ismerhetnek már, hiszen rendszeresen adja az egyetemisták lába alá a jobbnál jobb zenéket. Facebookos oldalán is olvasható, hogy milyen nagy volumenű rendezvényeken vett már részt.
“Sziasztok! Pados György (GYUREX) vagyok.
2006-ban kezdtem el retro és RnB zenéket pörgetni kisebb bulikban. Manapság pedig az RnB/House/Party-Electro/bootleg vonalon mozgok.
Heti rendszerességgel lépek fel egyetemi/főiskolás bulikon és más alkalmi rendezvényeken. Ezeken mindig szívesen használok saját, vagy kollégák által gyártott bootlegeket és mashup-okat, így is egyedibbé és izgalmasabbé téve az estét.
Havonta jelentkezek friss rádiós mix-szel a szegedi Rádió88-on (FM95.4), a szombat esti Club88 műsorban.
Tagja vagyok a Magyar Lemezlovas Egyesületnek. Érvényes Mahasz engedéllyel rendelkezem.”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s