EFOTT-Tehetség kerestetik!

Ahogy tavaly a sörös dobozok gyűjtésével segíthettünk a Jósvafői Tájháznak, úgy a 2011-es EFOTT-on is jótékonykodhatunk. A szervezők idén kiemelt feladatuknak tartják a jótékonykodást és emellett a tehetséggondozást is.

Hogy mit is jelent mindez és hogyan segíthetsz Te is?

Ha ellátogatsz Szolnokra az EFOTT fesztiválra, július 13-án 11.00-től 15.00-ig keresd fel a Magyar Vöröskereszt vérvételi pontját. A Vöröskereszt 1939 óta szervez véradást. Magyarországon hetente 9000 egység (1 egység=4,5 dl) vér szükséges. Ehhez a mennyiséghez a Vöröskeresztnek ugyanezen idő alatt 10000 önkéntest kell megszólítania…

A véradással nem csak 3 ember életét mentheted meg, de mivel ez egy szűrővizsgálat is egyben, ezért saját egészségedről is megbizonyosodhatsz. Ahhoz, hogy vért adhass, meg kell adnod a személyes adataidat a nyilvántartáshoz, majd ki kell töltened egy kérdőívet az egészségi állapotodról. Ezután laboratóriumi és orvosi vizsgálatok következnek, majd 5 perc alatt egy steril vérvételi zsákba leveszik a véred. Személyi igazolvány és TAJ kártya legyen nálad!

Mint már írtam, a szervezők kiemelten fontosnak tartják a jótékonykodást és a tehetségkutatást. Nagy gondot fordítanak a sérült fiatalok támogatására és a fiatal zenei tehetségek felkutatására. Te is segíthetsz a Nem Adom Fel Alapítványnak egy emelt díjas SMS elküldésével. Az Alapítvány értékrendjének legfontosabb pillére a következő mondat: “Mindenki elég gazdag ahhoz, hogy másoknak segítsen.” Céljuk az, hogy a társadalom valamilyen okból hátrányos helyzetű tagjait segítsék, hogy magukban bízó, önálló, magukon és a társadalmon segíteni akaró emberekké váljanak. Jól tükrözi tevékenységüket a Jobb velünk a világ jótékonysági rendezvény, ahol a fogyatékos fiatalok nem maguknak, hanem valamilyen más, hátrányos helyzetben lévő csoportnak gyűjtenek pénzt. Ezt az alapítvány támogathatod, el elküldöd az “EFOTT” szót a 06-90-642-000-as emelt díjas (bruttó 315Ft) telefonszámra. Minden 100. esemesező EFOTT hetijegyet nyer.

A fiatalok legnépszerűbb mobilszolgáltatója, a DJUICE pedig lehetőséget biztosít az ifjú zenei tehetségeknek(köztük a Nem adom fel együttesnek) a fellépésre igazi fesztiválkörnyezetben. A tehetséggondozás amúgy egész évben folytatódik az U26 Clubshop-ban.

További infó: itt és itt!

EFOTT-Csak szabadon…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s