Baráti társaságom egy maroknyi csapata a vizsgák végeztével Lengyelország felé vették az irányt, az ő élménybeszámolójukat bátorkodom most veletek is megosztani! 🙂
Nem rég értünk haza, de már a zakopanei kecske és birka sajtot eszem ottani przekaskaval (vékony kolbászféle). Kezdem az elején!
Az ötlet, hogy mi Zakopaneba menjünk síugrást nézni már elég régen megfogalmazódott Ábrahám Dániel (Dandó, Dancsi) és Fejős Dániel (Danner) fejében. Ketten egy jó kis kondi közben terveztek el mindent (Dandó ki is van pattintva, na jó Danner is 
). Tehát mi Katona Miklóssal már egy kész útitervbe csöppentünk, amit persze nem bántunk, így nem kellett szívni a szervezéssel.
Én személy szerint nem nagyon tudtam hozzászólni ehhez a sporthoz, néha-néha elnézegettem az eurosporton, de különösebben nem hozott lázba. Persze rövid időn belül kiokosítottak, kb. Vácnál már mindennel tisztában voltam.
Na de ne szaladjunk ennyire előre…
Mivel Miklós még péntek reggel megalázta a Műegyetemet egy szóbeli vizsga alkalmával így természetesen nem tudtunk időben elindulni. Én egy kicsit kótyagosan ébredtem, mert előző este megünnepeltük szűk zetor családi körben a 9.(ha jól számoltam) sikeresen vett félévünket. A két Dániel már itt volt nálam 10 óra körül, miután K. Miklós Tamás is megérkezett és minden cuccot betettünk Danner pözsójába megindultunk lengyel testvéreink felé. A volánnál Fejős Úr, a mitfahrer pozícióban Dancsi, hátul meg a maradék. A baj ott kezdődött, hogy a két Dani két különböző útvonalat választott, mit lehet hát tenni a navigátornak mindig igaza van! Majdnem mindig…:D Az első megálló a határ közelében volt, már szlovák földön, legalábbis papíron. Itt vettünk matricát a pályára, sört olcsón és megkóstoltuk a Fejős féle házi kenyeret és fasírtot.
Út közben kiderült, hogy Miki két dolgot kért Karácsonyra, az egyik egy kesztyű, a másik pedig egy normális számológép, mégis csak mérnök emberről van szó. A kesztyűt sikerült elveszítenie, a pénzt, amit a szgépre kapott, elköltötte. Köszönjük…:D
Az utunk innentől kezdve egészen sima volt, söröztünk nagyszerű zenéket hallgattunk és jókat beszélgettünk, én aludtam is, kicsit.:D
Dandó nagy örömére kb. 12 db úszófedeles tartály mellett haladtunk el, így jó folyamatmérnökként még 2 km után is kiült az arcára az az igazi öröm, ami mondjuk Danner esetében egy jó fröccsöntő gép láttán szokott.
A békés sétakocsikázás egészen addig tartott, amíg Dancsi be nem vezetett minket a Tátrába, ahol konkrétan nem beszélhetünk útról, ellenben hóról, jégről és cseppet sem izgalommentes vezetésről igen. Sokszor az utat sem láttuk, csak két karót, ami között az út volt.:D A finn rallihoz tudnám hasonlítani. F.D. nagyon jól vezetett, egy kisebb megingása volt, de mi tudjuk, hogy csak nekünk akart felvágni ezzel. Persze közben hihetetlen károgás folyam zúdult Dancsira. Jól tűrte! Ezek után mikor Dandó térképet vett a kezébe már éreztük, hogy baj lesz, ezért inkább elhagytuk a süllyedő hajót. De mivel neki volt egyedül vízálló, impregnált kabátja abban egyeztünk meg a srácokkal, hogy ott tartózkodásunk alatt le kell gyártania nettó 300 db hóangyalkát. Tehát pénteken kitesszük Dandót, majd vasárnap délben beszedjük, ez volt A Terv. Sajnos nem egyezett bele. 
Miután kiértünk a lélekvesztő útvonalról, Miki :”Nem bírom ezeket a falvakat” mondatokkal tudatta velünk, hogy ő nem kíván tovább 40 km/h-val haladni.
Mivel a társaság nagy részében dolgozott a sör, meg kellett állnunk egy elég kietlen helyen a fenyők között. Itt csináltunk jó sok sárga havat, Miki az út közepére. Sokat fotóztunk, nagy élmény volt ott a semmi közepén megőrülni. Ezután különösebb dolog nem történt velünk az úton, nagy nehezen leküzdöttük a kb.300 km-es utat és megérkeztünk Zakopaneba olyan 5-6 óra körül.
Na most Zakopane valami hihetetlen mennyire gyönyörű kis város. Mindent hó borított, a házakról méteres jégcsapok lógtak. Mindenhol kis faburkolatú házak, olyanok mint a mézeskalács házak, szépen kivilágítva minden utca. A várost átszeli egy patak, amiben szerintünk rengeteg a pisztráng vagy lazac, amik felúsznak ugrálva ívni. Na most ez egy jó vitaalap volt 3 napig. Mire rájöttünk, hogy itt a közelben nincs tenger, ergo lazac nem lehet a pisztráng meg nem úszik fel és nem is ugrál. De az kiderült, hogy egy lazac nagyon intelligens állat. Katona szerint akkor miért ugrik a medve szájába. Na mindegy,reccsentünk, ez lényeg.:D Nekem nagyon tetszett a város, simán ellenék ott egész évben.
A szállást egész könnyen megtaláltuk Dandó itt már jól tudta az irányt, bár sajnos hitelét vesztette a szemünkben…:D
A szállásról röviden annyit, hogy egy szoba, fürdővel, négy ágy, tv, erkély, ami kell, semmi több, 3500 forintért azt hiszem teljesen korrekt. A néni is rendes volt, kicsit beszélt magyarul, Dandó egyébként úgy gondolta, ha vmit hangosabban mond el neki azt jobban megérti, hát nem mindig így történt!:D
Miután berendezkedtünk a szálláson elmentünk szétnézni a városban, pénzt váltani, tescoba. Vettünk sört, mentolos és almás vodkát, hogy ne fázzunk. Előtte Dandót betalálta vmi alkoholista lengyel, hogy adjon neki két buznyákot.Nem adott…:D Közben örültünk a hóesésnek, és átmentünk teljesen gyerekbe. Hógolyózás egymás beledobálása a hóba, jégcsappal kardozás. Apropó jégcsap, a pilótánknak sikerült beállnia a kocsival úgy 10-12 db egyenként 1-1,5 méteres jégcsap alá, egész hétvégén ezen stresszelt, hogy át ne bökje a karosszériát. Károgási alapnak tökéletes volt.:D Nyakunkba vettük a sétálóutcát a Krupówkit. Nagyon látványos, tele étteremmel, árusokkal és hóval. Miután jól megéheztünk és a fasírt is elfogyott kerestünk vmi étteremet. Ebben a helyzetben a másik Dániel hibázott. Sikerült kiválasztanunk azt a mézeskalácsházat, ami a templom mellett volt közvetlenül. Ezzel persze semmi probléma nem lett volna. Miután leültünk és elfoglaltuk a helyünket, a rendelésre került a sor. Dandó sorolta a söröket és vodkákat,illetve pálinkákat, erre a szerencsétlen pincércsaj csak ennyit tudott mondani: Lengyelországban a templom 200 méteres körzetében tilos a szeszes ital árusítása. KÖSZÖNJÜK!:D Az már mellékes, hogy a kaja sem volt az igazi.(nem volt átsütve a saslik, BRAVÓ!) Miután visszamentünk a szállásra, nem maradt más, mint a sör, illetve a szinkronos lengyel tv bámulása. Szinkron alatt azt kell érteni, hogy egy öreg fószer mondja alá az egész szöveget, legyen az nő, gyerek, szexuális tartalommal túlfűtött jelenet, közben megy alatta az angol hang. Pozsgai József hozzájuk képest egy nulla.:D Így néztük a Gyűrűk Urát. Hamar bealudtunk, reggel kelés, bolt és egy hatalmas reggeli. Friss zsemle, vajkrém, paradicsom, kolbász, sajt, vadul adta. Mivel mi nagyon jó és segítőkész gyerekek vagyunk, ezért kitoltunk egy fordot a hóból, kb. 15 percet vett el az életünkből, de megérte. Hálás volt a csóka. Mi meg örültünk, hogy milyen erősek vagyunk és megérte gyúrni.
Mivel 1 órára oda kellett volna érnünk a Karpackaba (remélem jól írtam), ezért rá kellett lépnünk a gázra. Előtte 5-6 kör vodka még a szálláson, aztán indulás. A Karpacka egy étterem, ahol a jegyeket tudtuk átvenni és itt találkoztunk a többi magyar touristtal. Ekkor a várost elözönlötték a kissé illuminált lengyel sálban és sapkában üvöltöző, szüntelenül a dudát fújó szurkolók. Ez volt dél körül. Néhány norvég, osztrák és német sapka és zászló is felbukkant a sok lengyel között. Az úton Dandó volt az első áldozat, én arra lettem figyelmes, hogy eltűnik mellőlem és a feje helyett a bakancsával szemezek. Kihúzták alóla a szőnyeget szépen…:D Nem röhögtünk…:D
Mivel kezdtünk fázni, úgy gondoltuk jól fog jönni egy kis forralt bor, nagyon finom volt. Le is gyűrtük hamar. Közben F.D. szóba elegyedett egy lengyel úrral, aki szerint Orbán Viktor egy arc és hogy szurkol neki. Érdekes…
Kb. fél 2re odaértünk az étterembe, ott már mindenki megfelelő hangulatban volt, mi ezért még letoltunk két kört és egy forralt bort. Most már nem fogunk fázni, gondoltuk. A sánchoz sétálva kitaláltam, hogy kinek fogok szurkolni. Daiki Ito és Noriaki Kasai lett a favorit. Hogy miért? Mert japán, jó a nevük és tuti esni fognak, ja és a Kasai állítólag fiatal (40-50). Szóval tuti arcok.:D A többieknél Schlierenzauer, Kofler, Hautameki, Bardal, Stoch volt a figyelem középpontjában. Miután felszenvedtük magunkat a lelátóra kezdődhetett a verseny. A látvány az elképesztő volt, leküzdve tériszonyomat, egyre jobban mertem nyújtogatni a nyakam. A sok lengyel állat teljesen megőrült, fújta a dudát szüntelenül és a háttérben emelkednek a hegyek minden fehér, csak a fenyők zöldelltek egy kicsit. Nagyon szép volt. Az első szünetben Mikivel kimentünk kolbászért, meg szittyóért, közben kiragasztottuk a Zetor matricát. A visszaút kalandos volt, de megoldottuk és egy csepp sem hiányzott a teából! 
Szépen zajlott a verseny, amikor végre rájöttünk, hogy a japánok ezt a versenyt skippelték, így nekem is más versenyzőt kellett találnom, akinek szurkolhatok. Először Stoch, mert lengyel, aztán Bardal, mert kurva nagyot ugrott, aztán Sliri, mert megnyerte…:D Egyébként a norvégok sapka és kesztyű nélkül mosolyogva szurkolták végig a 4 órát, nem értem, hogy csinálták, tudnak vmit.
Amint már írtam Sliri (osztrák) végzett az első helyen, őt követte a német Freitag, majd a norvég Bardal. Mi rendesen szétfagytunk és nem vágytunk másra, csak egy nagyon nagy vacsorára. Így a sétáló felé vettük az irányt, közben Dandó hatalmasat esett, megint. Kicsit kivolt már a bundája a jégtől. Mondtuk neki, hogy vigyázzon az éjjel fagyott, de nem érdekelte…:D Közben még rátettünk egy lapáttal a Dandó felé irányuló károgásra, amire ennyi volt a válasz:”Nektek a szar sem elég büdös?” Kösz Dandó! Nem! 
Mikivel már alig vártuk, hogy a Krupówkira érjünk. Ugyanis itt volt a mi “kedvencünk” a pantominos bohóc, aki harmonikán játszott. Nem szerettük és meg szerettük volna kínálni egy jó nagy hógolyóval. Vki egyszer tuti megunja majd…:D Nagy nehezen, és tényleg nagy nehezen találtunk egy éttermet a Czarny Stawot. Na hát itt minden volt, ami nekünk kellett. Egy normális férfinak ez jelenti a Kánaánt, nem a saláták és egyéb fittness meg vigyázzunk a koleszterinünkre ételnek nevezett hulladékok. Hús, hússal. Ki is kértünk Ivantól egy jó 4 személyes fatálat, amin rengeteg hús volt, kolbászok, saslik, sajtok, tarja, szalonna, hagyma, krumpli (mondjuk az csak pár szem, de nem is hiányzott).
Nem fogott ki rajtunk, bár én az uccsó falatot már csak nagy nehézségek árán tudtam legyűrni. Egész egyszerűen ATP-vé alakítottuk a disznót, birkát, marhát! Közben Danner lőtt pár fotót. Nagyon hangulatos helyen voltunk, ott a szemünk előtt sütötték a dolgokat, meleg volt, és a pincérlányok sem voltak rosszak.:D A biztonság kedvéért még egy desszertet is kikértünk, na az úgy kellett, mint lónak a hátúszás. Danner vmi salata owocowat (gyümölcssali). Dandó meg kapott egy pohár mazsolát…:D Örült neki! Én közben lespanoltam 3 lengyel kis gyerekkel. Nem tom hány évesek voltak kb. 2-11 akármennyi lehetett. Jó nekik, hogy ekkorák! 
Fél 11-ig ültünk kb. az asztalnál aztán hívtuk Ivánt, hogy fizetnénk és elindultunk haza. Hamar elaludtunk, bár pontosan nem tudom, elég sokáig beszélgettünk. Fejős Úr kinyilatkoztatta, hogy a Gauss görbe két végén is élnek emberek, legnagyobb “örömünkre”. Eddig hiányoltam a legendásan szép lengyel nőket, hát másnap megérkeztek, vagy eddig nem tudom hol bujkáltak. Reggel összepakoltunk majd tesco, kaja, sör és a sétáló. Rengeteg ember, szép lányok, rengeteg lovas szán, legnagyobb örömömre. Lőttünk pár fotót a lovakkal is. Vettünk egy kis ajándékot, Danner vett egy fokost (balta), mert az jó, Dancsi és Miki a csajoknak vmi bárányt én meg képeslapot és rá bélyeget, persze fel is adtam. Ja és vettünk finom sajtokat (kecske, tehén, birka). Nagyjából ennyi történt még itt Zakopaneban, sajnáltuk, hogy el kellett jönnünk.
Miután kibányásztuk a kocsit a hó alól, 1körül indultunk el. Most már teljesen a gpsre és F.D. gondolataira hagyatkozva. Szlovákiában megálltunk egy tescoban, vettünk sok sört, mert itt elég olcsó volt, legalábbis a magyar árakhoz viszonyítva. Ennek következtében úgy nézett ki a hátsó szekció, hogy Miki, GyB és 20 üveg sör, volt helyünk álltólag! SE! Sajnos elég hamar meg kellett állnunk újra, előttünk kb. 100 méterrel volt egy nagy baleset. Ha jól emlékszem 4 autó ment össze, köztük egy magyar is. Itt álltunk egy két órát, közben Miki sörözött, és gyártottuk a sárga hót! Miki:”Végre azt kapják a szlovákok, amit megérdemelnek, széthugyozzuk őket!” Egyébként nagyon szép helyen kellett várakoznunk, úgyhogy végül is hamar elment ez a két óra. Így tovább indulhattunk és meg sem álltunk a Stoczek utcáig.
Összességében rövid volt sajnos…:( Ránk fért a pihenés a vizsgák és minden egyéb faszság után. De egyértelműen megérte, és az hozzátartozik, hogy nagyon kevés pénzből sikerült kihoznunk ezt a történetet. Köszönet Ábrahám Dánielnek, hogy megszervezte a szállást és a jegyeket, Fejős Daninak a pilóta szerepben betöltött nagyszerű munkájáért, Mikinek nem tudom miért, és a pözsónak, hogy elviselt minket…:D
Gyurácz Bálint írása 🙂
Martos Blog 