Martos Rádió – a máááááááásodik

Mint tudjátok, egész héten a második szülinapunkra készültünk. 72 órán át nyomtuk az adást, rengeteg nyereményt sorsoltunk. Olyanok is megszólaltak a rádióban, akiket eddig nem hallhattatok, technikusok és vágók is kiélhették a műsorvezetési vágyaikat. Végül a hetet egy hatalmas bulival és órákon át tartó arconpörgéssel zártuk le.

Szombaton 13 órakor kezdtük el a főzést. A lelkes tagok és akkor még jelöltek vágták a húst, kenték a zsíroskenyeret Horváth Zoli irányítása alatt. Főszakácsunk – mint mindig – most is maradandót alkotott, olyan finom székelykáposztát ettünk, hogy még másnap(!) is azt emlegettük.

Este 7 órakor kezdődött az avatás. Családias légkörben, az elmúlt évekhez képest viszonylag laza hangnemben kezdte meg Fejes Balázs, leköszönő elnökünk az ünnepséget. Minden jelöltbe belefektette a bizalmát, így szombaton nyolc új taggal bővült a Martos Stúdió csapata. Ezután Fejes egy régi hagyományt élesztett fel azzal, hogy megmosta az őt követő elnök, Gruber Melinda lábát. Ezt a csapat kitörő lelkesedéssel fogadta, a képek magukért beszélnek. Persze Fejes sem távozhatott üres kézzel, a csapat egy kis szoborral és egy megható videóval mondott köszönetet eddigi munkájáért. Az új tagok letették az esküt, és kezdődhetett is a buli.

Már hagyomány, hogy a rádió szülinapi buliján DJ Tömös és Bruttshow is a lemezjátszók mögé áll. Így történt ez szombaton is, és mint mindig, hatalmas bulit csináltak. Utánuk tombolasorsolás következett, hiszen mindenki kapott a belépőjegye mellé egy tombolát. 20 ajándékot sorsoltunk ki már-már extázisközeli hangulatban. Ezután a vegyész DJ-k keverték a jobbnál jobb zenéket, amire hajnali 4-ig nyomtuk a Csocsó Klubban.

Az este folyamán nem tudtuk elfogyasztani a szülinapi tortát, így vasárnap este végül nekiestünk, és jóízűen megettük (ami nem kis teljesítmény volt :)).

Nagy örömünkre szolgált, hogy ennyien velünk ünnepeltetek, reméljük ti is olyan jól éreztétek magatokat, mint mi.

Várunk Titeket jövőre is!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s