EFOTT 2012 – 0. nap

Ismét netközelben, így jöjjön a várva várt cikk az EFOTT 0. napjáról!;)

Ha elindul a vonat…. és kedd reggel végre a Déli pályaudvaron
találtuk magunkat.
Kis csapatunk reggel a 08:46-os vonattal megcélozta Velencét. Szerencsére jó társaságban ez az egy óra hamar elrepült!;) Kis séta után megtaláltuk az EFOTT-buszt és irány a Velencei -tó!

Nagy naivan azt gondoltam, mi leszünk az első csapat, akik megérkeztek a fesztiválra, de nem…. Már egész kis tömeg volt, ami idővel csak fokozódott.
És elkezdődött az 5,5 órás várakozás verőfényes napsütésben YEAHH, ez az érzés felbecsülhetetlen volt!;) :S A laza 1,5 órás csúszás a kapunyitásnál kicsit már sok volt a jóból…. és végre fél 4-kor bejutottunk. Gyorsan ledobáltuk a cuccainkat, sátorállítás és futás a Velence-tóhoz. ❤ A nagy meleg után jól esett a hűs víz, szuper volt!;)

A délutánunk nagyobb része pihenéssel, pancsolással telt. Szerencsére egész jó sátorhelyet sikerült kis csapatunknak találni, így mind egy kupacban tudunk maradni. Bár árnyékot folyamatosan kerestünk, de nem találtunk, az egyetlen hűs pont a tó volt.
Majd megkezdtük utunkat, hogy felfedezzük, mi merre található. A fesztivál területe elég nagynak mondható, a különböző színpadok, sátrak, büfék egész távol estek egymástól.

A 0. nap egyetlen komoly fellépője a Csík Zenekar volt. A koncert előtt készítettünk egy rövid interjút Majorosi Mariannával, amit az őszi adásaink egyikében meg is hallgathattok! Nekem nagyon tetszett a koncert, bár nem vagyok kifejezetten ennek a műfajnak a rajongója, de nagyon jól szórakoztam! Vendégelőadóként tette színesebbé a programot Presser Gábor, Dresch Mihály és Mező Misi.

Az este hátralévő részét beszélgetéssel, iszogatással töltöttük…..;)


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s