10. Állás- és Külügyi Börze – A lényeg itt van!

sz_kicsiMinden évben standok sokasága, és évről-évre több hallgató költözik be két nap erejéig a K épület aulájába és folyosóira. Hogy miért érdemes kilátogatni? Legyél pályaorientált, opportunista, bölcsész vagy mérnök, bulizós partyarc vagy könyvmoly; ott a helyed!
Igaz Mátéval, a BME Hallgatói Külügyi Testületének (röviden HKT – a szerk.) elnökével beszélgettünk.

Az  interjút hanganyag formájában a Martos Rádió műsorán az archívumban is meghallgathatjátok a 2013 10. heti A helyzet műsorban.

M.R.: Az Állásbörzét azt hiszem, hogy senkinek sem kell bemutatni. Ez az az idő, amikor mindenkinek eszébe jut a karrierépítés. Mi volt az eredeti célotok a rendezvény megszervezésével?

I.M.: Sajnos ennyire öreg még nem vagyok, hogy meg tudjam mondani, hogy mi volt az elődök célja. Krajcár Richárddal, az Állásbörze főszervezőjével való beszélgetéseim alapján tudom azt mondani, hogy az Állásbörze célja mindig az, hogy esélyt biztosítsunk a hallgatóknak arra, hogy a megszerzett tudásukat hasznosíthassák, és rátaláljanak a számukra megfelelő lehetőségre. A hallgatóknak így nem kell messzire menni a legjobb lehetőségekért, házhoz hozzuk őket. Az Állásbörze végső céljának talán azt lehetne említeni, hogy betöltse az egyetemi élet, a tanulás és az álláskeresés, munkavállalás közti űrt.

M.R.: A hallgatók mennyire tudatosan látogatnak ki az Állásbörzére? Mennyire vannak tisztában azzal, hogy mit keresnek és mit találhatnak a helyszínen?

I.M.: Én is hallgató vagyok és itt élem a mindennapjaim. Azt látni lehet, hogy vannak tudatosan építkező és kevésbé tudatosan építkező hallgatók. A szakmai felkészítő programok népszerűek a hallgatók között, és aki ezeken részt vesz, már tájékozattan, célirányosan keresi fel a kiállító cégek standjait. A nyereményjátékokkal az a célunk, hogy a hallgatók felfigyeljenek a rendezvényre. Ha már felfigyeltek, akkor észre veszi az igazi mögöttes tartalmat. Így többekhez eljut az üzenetünk: Mi azért dolgozunk, hogy Te sikeresebb legyél, a Külügyi- és Állásbörze érted van!

M.R.: Az elsőévesek még nincsenek teljesen tisztában az iparral, de nekik is jó, ha elkezdik a karrierépítést. Nekik is érdemes kilátogatni a rendezvényre?

I.M.: Nyilván. Én annak a híve vagyok, hogy az embernek már a kezdetekkor tudnia kell, hogy mit szeretne az életében. Elkezdi az egyetemet, és kitűzi a céljait. Mindenképpen javaslom az első éves hallgatóknak, hogy jöjjenek ki a börzére. Hiszen szakmai gyakorlati lehetőségekből már ők is válogathatnak.

M.R.: Meg lehet becsülni, hogy a Külügyi- és Állásbörzére mennyien látogatnak ki?

I.M.: Igen, nagyjából félévente 12-14 ezer hallgató látogat ki a két nap alatt.

M.R.: Az álláskeresők hogyan készüljenek? Hozzanak magukkal önéletrajzot, öltözzenek ki, mit tanácsolnál a számukra?

I.M.: Van egy nagyon szép angol közmondás: Az első benyomást azért hívjuk első benyomásnak, mert nincs belőle második lehetőség. Ez valóban így van. Ha egy cég HR-sére jó benyomást tud tenni valaki, már elsőre, nagy valószínűséggel sikeresen vette az első akadályt. Biztos pozíció elnyerésére, jó ha van nálunk önéletrajz. Nagyobb eséllyel keresik fel a börze után, ha a képviselők az első benyomás mellé önéletrajzot is a kezükbe kapnak.

M.R.: A Felkészítő Napok, amik mindig megelőzik az Állásbörzét, nagyon jó alkalmak ezeknek az apró trükköknek az elsajítására.

I.M.: Így van! A kolléganőink a Karrier Irodában Felkészítő Napokat tartottak, aminek a keretében a hallgatók segítséget kaptak a munkakeresésben. Illetve a börzén, a helyszínen is kaphatunk tanácsokat. Állandó tanácsadással, felkészítéssel igyekszünk segíteni a hallgatóknak a sikeres kapcsolatteremtéshez.

M.R.: Ha valaki még az éles interjú előtt kipróbálná magát, lemehet a felkészítő szintre?

I.M.: A felkészítő szinten ellenőrizhetik az önéletrajzot formailag, tartalmilag megfelelő legyen, tanácsokat kapnak a hallgatók, hogyan viselkedjen a cégek képviselőivel. A cél, hogy olyan operatív tanácsokat kapjon az érdeklődő, hogy a meglévő tudását minél jobban át tudja adni a munkaadóknak.

M.R.: Ezekre a tanácsadásokra előre kell jelentkezni, vagy elég a helyszínen feliratkozni?

I.M.: Nem szükséges előre jelentkezni, bármikor a helyszínen oda lehet menni és segítséget lehet kérni.

M.R.: Nagyon sok kiállító lesz a rendezvényen. Mi segíti a tájékozódást a K épületben?

I.M.: Idén második alkalommal egy MapStack alkalmazás segíti a hallgatókat az eligazodásban. Ezek minden okostelefon platformon elérhetők. A letöltés után ki kell választani az Állásbörze és Külügyi Börze térképet, és a térképen a kiállítók nevei és az érdeklődő helyzete is megjelenik.

M.R.: A Külügyi Börze egy időben van az Állásbörzével. Miért fontos kilátogatni a Külügyi Börzére?

I.M.: A Külügyi Börze egy lehetőség arra, hogy kiegészítsük az egyetemi tanulmányainkat. Egy lehetőség arra, hogy kitűnj az átlagból. Nyári szakmai tevékenységek között, nyelvi kurzusok és egyéb külföldi lehetőségek között válogathatunk. Ezek mind arra jók, hogy olyan képességek birtokosai legyünk, amelyekkel a nagy cégek szívesen fogadjanak minket az Állásbörzén. A legjobb minél hamarabb feltérképezni a lehetőségeket és megcélozni egy külföldi gyakorlatot, vagy diákmunkát. Egyetemi éveink alatt számos lehetőség áll rendelkezésünkre, melyek nagyrészt alig kerül a pályázónak valamibe sikeres elbírálás esetén. A mi dolgunk, hogy a különböző alapítványokat, nyelvi ösztöndíjakat egy helyre gyűjtve segítsünk a hallgatóknak, hogy kiváljanak a tömegből és világot lássanak, nyelveket tanulhassanak. Ezáltal sokkal könnyebben tudnak helyt állni a későbbi munkahelyükön.

M.R.: A Külügyi Börzén találhatunk nyári szakmai kurzust, kutatói ösztöndíjat, külföldi diákmunkát, nyelvtanfolyamokat és számos egyéb lehetőségeket. A külföldi ösztöndíjak elsősorban melyik országokat érintik?

I.M.: Igen, volt egy szlogenünk, hogy az Antarktisztól az Északi-sarkig minden ország elérhető. Az Északi-sark azt hiszem most pont nem elérhető, és az Antarktiszra sem sikerült megoldást találnunk, de gyakorlatilag minden kontinensen részt lehet venni kurzusokon.

M.R.: A rendezvény súlyát az is fémjelzi, hogy az angol nagykövet is megnézte, hogy a standjuk elég jó lesz-e ahhoz, hogy képviselje Angliát. Ez szerintem elég sokat jelent.

I.M.: Az angol nagykövetségtől az attasé éppen itt járt és leellenőrizte, hogy rendben mennek-e a dolgok, de ez előtt tíz perccel éppen a ciprusi nagykövetség köszönt be, és folyamatosan cseng a telefonom is a nap folyamán. Eljutottunk arra a szintre, hogy a nagykövetségek is olyan komoly rendezvénynek gondolják a Külügyi Börzét, hogy belefér az éves naptárjukba, ami egy rendkívül nagy kitüntetés számunkra. Idén először megjelenik a Külügyminisztérium is, ők kerestek meg minket és előadást is fognak tartani külügyi témában. A hallgatók lehetőséget kapnak arra, hogy belássanak a Magyar Külügyi Szolgálat munkájába, életébe.

M.R.: A hallgatók számára is egy ilyen rendezvény lebonyolítása érdekesnek és izgalmasnak hangzik. Főleg az előbb elhangzottak után. Ha valaki csatlakozni szeretne a HKT-hoz, akkor azt megteheti a Külügy Börzén? Hol keressen Titeket?

külügyi börze 10 állás börze HKT

I.M.: Igen, a Külügyi Börzén van kihelyezve két Hallgató Külügyi Testület regisztrációs pult. Az ott standoló hölgyeknek, uraknak megadhatja az email címét, és természetesen fel fogjuk keresni. A Külügyi Börze megszervezésében nagy százalékban hallgatók veszik ki a részüket. A plakátok és egyéb marketing eszközök megszerkesztését, tervezését hallgatók végzik. Ez mind olyan lehetőség, amit esetleg soha sem próbálnának ki. Megtapasztalhatják, hogy milyen egy óriási rendezvény szervezésében részt venni, és látni hogy nagykövetek, attasék jelennek meg a rendezvényen. Szívesen várunk minden kedves érdeklődőt, keressenek minket nyugodtan, hiszen ezért vagyunk! Ajánlom mindenkinek, hogy nézze meg a honlapjainkat, és a hkt.bme.hu-t vagy a facebook oldalunkat, mert ott folyamatosan publikáljuk a lehetőségeket. Biztos vagyok benne, hogy mindenki tud ezen a területen olyan tevékenységet találni, ami a számára vonzó.

Az interjút a Martos Rádiótól Salamon Bálint készítette.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s