Első Vegyésznapok – Felejthetetlen élmény mindörökre

2012 vegyésznapok fejlécHa április, akkor Vegyésznapok, ha Vegyésznapok, akkor fergeteges bulik! Hangolódásképp pedig következzen egy kis visszatekintés a két évvel ezelőtti rendezvény felejthetetlen pillanataira.

2011-et írtak, az első évemet tengettem a mi csodás egyetemünk überelhetetlen karán.  Megállíthatatlan sebességgel közeledett felém az április és az első Vegyésznapokom. Alig vártam már, hogy a saját bőrömön is megtapasztalhassam azt a sok legendás dolgot, amit a felsőbbévesektől hallottam. Nos, nem csalódtam.

Diákbarát árak, buli egész héten, ez volt a jelszó a garantáltan szuper szórakozáshoz. A hétfő már jól kezdődött, elsősként élvezhettem a Show’s Sonka szervezés előnyeit. A csodálatos, kényeztető reggelit a csapatok jóvoltából elfogyasztottam, majd érkeztek az ingyen jégkrémek. Mi pedig jó gólya módjára velük felszerelkezve indultunk az áltkémlaborba, csak hogy aztán meglóghassunk ebédelni, párszázas ajánlatokért a Vegykonyhára. Gasztronómiai orgazmus az első napon: pipa. Ezután életemben először, élőben csodálhattam Stand Up-ot, Dombóvári István fergeteges hangulatot varázsolt.

Dombóvári
Az első estét pedig jó vegyész módjára keményen megnyomtuk, hogy a lendület kitartson egész héten. A zenét  a Stúdió fergeteges Dj-i szolgáltatták, akik mellé én is beállhattam fénypultozni. Ingyen pia a buliban: pipa.

Vegyész DJ-k

Kedden aztán újabb előnyeit élvezhettem a szervezésnek: kocsmatúra. Csajok, pia, rock’n’ roll. Vesztegetés, ingyen ivás, csajok kényeztetése: pipa. A jó alaphangulat után pedig tombolás a vegyészzenekar, a Regdo koncertjére, majd jött a Neo, aztán hajnalig tombolás Gyurex segítségével. Eközben az ember azért fel-felnézett a Borozóba, ahol a diszkós zenét annyira nem kedvelő, ámde fröccsöt lelkesen fogyasztó emberekkel vegyülhetett az ember, élő zene, bor, haverok. Többféle típusú szórakozás által okozott eufória: pipa.

borozó

Érkezett a szerda, dékáni szünet. Korán kelés, ki a Sportnapra! Rengeteg ember, nyüzsgés, vetélkedés, ingyen csoki, ingyen sör. Délben fergeteges bográcsebéd a tanszékek jóvoltából, már említenem se kell: ingyen. Hatalmas versengés, mind a diákok, mind a tanárok között. A sörváltókkal pedig a hangulat a tetőfokára hágott! Az a pillanat, mikor a Dékán Úr következett sorban, és az a hangulat, mikor több százan szurkoltunk neki, hogy megigya a sört, sose felejtem el!

P1150240Pokol

Itt éreztem igazán, hogy a Vegyésznapok nem csak rólunk és nekünk szól, hanem az oktatók is ugyanúgy lazítanak, és jól érzik magukat, és elvegyülnek köztünk. Derült égből villámcsapás! A hideg és a sok jégkrém meg sör együtt megtette a hatását: Vegyésznapok betegség: pipa. Bevallom őszintén, az aznapi este jó részét a lázam miatt skippeltem, de megízlelhettem, hogy a karon a retrónak hatalma van! Előbb a Vis Maior, majd pedig Dj Tömös és Bruttshow pörgette meg a bulit az elmúlt évtizedek legmenőbb slágereivel.

Fiatalság, bolondság, no meg erős immunrendszer! Egy kihagyott buli következménye: másnapra kutyabajom se volt. Na jó, azért a torokfertőtlenítő pálinka és Jäger is megtette a hatását. 😉  Reggel homokpakolás, aztán városi vetélkedő, délután pedig  Show’s Sonka finish, fellélegzés, ünneplés. Ezt követte a hét csúcspontja, a 33° Party. Akkor még nem tudhattam, hogy életem első ilyen bulija egyben az utolsó is lesz. Az élmény: leírhatatlan. Buli hajnalig, mindössze félórás alvás. Karibi hangulat, csajok, nulla óra alvás: pipa. A zenéért pedig DJ Szecsei felelt, akit élőben kísért egy kongás és egy trombitás. Aki nem tudná, mert a fiatalabb generációhoz tartozik, a buli lényege a következő: homokkal felszórva a Csocsó Klub, hatalmas vödrös koktél-akció, és legalább 40 fok meleg bent a klubban, mindenki fürdőruhában, a hangulat fergeteges.

Vegyésznapok 2011

Péntek reggel disznólkodás, sütögetés, levezetés, lazítás, no meg persze végül a pihenés. Kemény hét volt, tombolás, és ezernyi felejthetetlen élmény.

Nos, ilyen volt az én első Vegyésznapokom, az élmény leírhatatlan, én azért most mégis megpróbálkoztam vele. A Vegyésznapok-szüzesség elvesztése pedig egy örökké emlékezetes, káprázatos, felbecsülhetetlen dolog . Minden másra  ott a MasterCard.

Egy gondolat a(z) “Első Vegyésznapok – Felejthetetlen élmény mindörökre” című bejegyzésnél

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s