Élménybeszámoló egy 15,5 órás vonatútról

álló vasutakEmberség az embertelenségben

2013. 13. 14-én elhatároztam, hogy az ünnepek alkalmával hazautazom a 18:28-as gyorsvonattal, és a családommal töltöm a hosszú hétvégét (ami nem kicsit sikeredett hosszúra). Kőbánya-Kispesten álltam, a kijelző és a bemondó tájékoztatott arról, hogy késik a vonat 15 percet. Lesétáltam a peronhoz, majd elkezdtem várni, mert a hóesés és szélfúvás ellenére a felszállók sorában az elsők között szerettem volna lenni, hiszen már az IC-re sem volt semmilyen helyjegy, olyan sokan mentek valamerre. Nem tudtam, hogy ez még csak az előjáték az este folyamán. Letelt a 15 perc, de a vonat csak nem jött, mobilinternetemnek hála kiderítettem, hogy több mint fél órát késik a vonatom, míg az IC 50 percet (ekkor örültem, hogy helyjegy nélkül is hazaérek úgy, mint az IC…). Erről semmilyen tájékoztatás nem hangzott el. Kivártam a maradék negyed órát, ekkor már teljesen átfagyva felszálltam a vonatra. Nagyon boldog voltam, mert találtam helyet, és úgy tűnt, hogy meleg van. Az idő és a vonat haladtával – mert bizony Szolnokig nem volt semmi probléma – kiderült, hogy a vonat nem fűt, hanem hűt! A meleg levegő helyett hideg levegőt fújt! Megkérdeztem a kalauzt, hogy tudna-e tenni ezügyben valamit, mire azt a választ kaptam, hogy nem, mert merülőben az akkumulátor, pontosabban annyit tett, hogy kikapcsolta a levegőáramoltatást. Miután már pulóverben is nagyon kezdtem fázni, felvettem az utazó- és hátitáskám, majd átballagtam egy másik vagonba, ahol pulcsiban éppenhogy nem fáztam.


Szolnoknál megálltunk, beért minket az IC, és miután kiderült, hogy nem kell rá pótjegy, páran átszálltunk. Így elkezdődött az igazi kaland. Mivel egyetlen egy ülőhely nem volt, a vagon kis előterében gyűltünk össze. Megemlíteném azt a férfit, aki Graz-ból jött, és Nagyváradra ment volna csütörtökön, mivel pénteken konferenciája lett volna (nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozik)! Eltelt 1 óra, semmilyen tájékoztatást nem kaptunk addig (!), hogy miért nem megyünk, ezután bemondták, hogy felsővezeték-szakadás történt, és hogy határozatlan ideig itt leszünk. Ez volt az utolsó tájékoztatás a nap folyamán(!!!), a többire úgy tettünk szert, hogy megkérdeztük valamelyik hivatalos szervet az állomásokon. Újabb egy óra elteltével kiderült, hogy megy vissza Budapestre egy vonat, ajánlott visszafordulni. A többség nem tette meg. Ismét eltelt egy óra, és hallottuk a kinti hangosbemondón, hogy mindenki szálljon át a gyorsvonatra. Ez az információ elsősorban a kint kérdezősködő, akkor pont visszaszálló utasoktól jutott el hozzánk, mert az IC-re nem hallatszódott fel, hogy ki mit mond odakint… Akkor a cuccokkal újra nekivágtunk, átmentünk a gyorsvonatra, és annyi szerencsém volt, hogy pont egy olyan vagonba ültünk be, ahol volt fűtés. Mivel a végeláthatatlan vagonok többségében hideg levegőt fújtak csak. Végül, de nem végezetül éjfél múltával sikeresen elindultunk! Nagyon örültünk neki, talán mégis hazaérünk hajnalra; ismerős által sikerült telefonos kapcsolatot tartani az előttünk lévő vonattal, ami 1 órával hamarabb indult a Nyugatiból, és kiderült, hogy az is megrekedt. Mentünk Szolnoktól kb. 5 percet  (pontosabban tötyögtünk), mire újból megálltunk a semmi közepén! Lassan kezdett elveszni az időérzékünk így hajnalban, de biztos, hogy legalább 1 órát vesztegeltünk ott is. Újabb párperces utazás után begurultunk az állomásra… Szajolra.

Miért állunk vazze?
Továbbra sem tudtunk semmit, hajnali 2 után is ott álltunk teljesen tudatlanul, legutoljára kalauzt az IC előtt állva láttunk… És megtörtént. Kikapcsolták a fűtést és a fél világítást. Mint később kiderült, mi még jól jártunk, voltak olyan kocsik, amelyekben teljesen lekapcsolták a világítást, és vaksötétben ültek bent a kabinokban az emberek fűtés nélkül, vagy álltak tömött sorokban előtte. Folyamatosan terjedt mindenféle hír, a “nem megyünk tovább egyáltalán”-tól addig, hogy csak 2 órát várunk. Hajnal, 4:20… kezd kihűlni a vagon és lemerülni a telefonom. Anyának írok még egy sms-t, hogy tudja, hol és hogy vagyok, aztán kikapcsolom… Jön az újabb hír, kijön a katasztrófavédelem és hoznak meleg teát. Közben jön a hír telefonon, hogy az előttünk lévő vonat túljutott az akadályokon, mert dízelmozdonyt használtak. Nekünk sajnos már nem jutott (?!), meg kellett várjuk, amíg megjavítják a vezetéket. 04:45-kor belép két rendőr/polgárőr és megkérdezik, hogy van-e ott iskolás csoporttag. (Mint kiderült, a debreceni Ady Endre Gimnázium szokásos évi színházelőadását nézte Budapesten, és szerettek volna hazajutni, azaz a vonat tele volt gyerekekkel!) Képzeljék el, hogy sokan családostul utaztak, babakocsis gyerekekkel! Közölték, hogy menedéknek használhatjuk az iskolát, az állomáson kapunk teát és kekszet, és nem messze kinyittattak egy boltot… A vonat tervezett indulásától számítva 10 óra kellett nekik ahhoz, hogy előálljanak valamivel! 10 órán keresztül víz, vagy bárminemű étel, esetleg takaró nélkül ültünk a vonaton. Szakadó hóban és szélben sikerült eljutni a boltba, mert az rendben van, hogy kapok egy pohár teát, de utána haljak szomjan?! Arról már nem is beszélve, hogy a vonat wc-iben nem volt víz! Nem tudta az ember se lehúzni a wc-t, se kezet mosni! Viszont szeretném, ha mindenki tudná, hogy ennél emberségesebben nem bánhattunk volna társainkkal. A boltban 45 percig kellett sorban állni, hajnalban és mégsem volt nagy tolakodás, veszekedés, vagy bármi hasonló. A vonaton véletlen meglöktem egy fiút, és miután bocsánatot kértem tőle még kb. megállított, hogy nem, ő kér bocsánatot. Olyan szintű kulturalitást mutattak az emberek, hogy nem hittünk a szemünknek. Újabb fejlemény… kiírják, hogy valószínű 6-kor indulunk (szóbeli tájékoztatás ismét hiányzik), de ekkor már senki nem hiszi el, hozzáteszem, jogosan. Mindenki visszakecmereg a vonathoz, amelybe immáron beszűrődik a reggeli fény, de ennek ellenére maxra felkapcsolják a lámpát, viszont a fűtés továbbra is stagnál. Reggel 7 óra, a kimerültségtől már kezdek rosszul lenni, hiába van rajtam csizma, a lábam kezd lefagyni. És elindulunk, senki nem hiszi el. Elérünk Karcagra, ahol ismét állunk, igaz itt már „csak” 15 percet. Végül 15,5 órás menetidővel sikerül hazajutnom Debrecenbe, még ha most már kicsit betegen is… El sem tudom képzelni azokkal mi lehet, akik Záhonyig akartak jutni…
Ezúton is szeretném megköszönni az utastársaimnak, mert nagyon sokat segítettek azzal, hogy folyton elvicceltek mindent. Illetve Szajol polgármesterének, és a polgárőrségnek, rendőrségnek is.
A MÁV-nak pedig üzenem, hogy embertelen körülmények között tartás és a tájékoztatás teljes hiánya miatt nem egy feljelentést fognak kapni.

3 című bejegyzés “Élménybeszámoló egy 15,5 órás vonatútról” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Vajon miért nem volt fűtés?
    A vonaton a fűtéshez az áramot a mozdony biztosítja, nem holmi akkumulátorok. A szajoli állomás ráadásul éppen hálózati betáplálási pont. Ott egész biztos lehetett volna delej a vezetékben.

  2. Egy nagyon közeli ismerősöm is azon a vonalon ragadt reggel 6-ig csak előbb indult el. Ez tényleg kegyetlen lehetett, nem szívesen élném át, és valóban felháborító a tájékoztatás hiánya. De.
    Miért nem szól senki azokról az emberekről akik nem a zárt vagonban fűtés nélkül hanem a 120 km/h-s hóvihar mínusz 15 fokában a lefagyott vezetékeket próbálták helyrehozni? A hóvihar a legtöbb mozdony áramszedőjét(!) is lekapta, ezért volt előnyben a dízel. Az meg hogy ők Szolnok és a semmi között áramszedőket rakjanak fel valószínűleg kézi fényszórókat használva kicsit szintén embertelen. És nem csak azon a vonalon volt ez a helyzet. A katasztrófavédelem és a többi szerv feladata lett volna titeket “evakuálni” a vagonokból, de mivel manapság ciki rendőrnek menni és hasonló munkát vállalni az a maroknyi ember aki ott dolgozik éppen a Dunántúlon szedegette ki az embereket az autópályáról. Tény hogy követ el hibákat nem is keveset a Máv de abban is gondolkodnunk kell hogy hatalmas lehet ilyenkor rajtuk a felelősség, és nem 10 emberért felelnek. Az meg hogy prioritási sorrendet kell állítaniuk a vonatok között… Az lehet legrosszabb. El kell döntened hogy ki jusson haza hamarabb. És közben fent kell tartaniuk a menetrend szerinti járatokat. Sőt, nemzetközi járatokat is.
    Még egyszer mondom teljes mértékben megértem a helyzeted. De ők is csak emberek.

    ui.: A katasztrófavédelem – állítólag – napokkal a vihar előtt tájékoztatta valamilyen úton módon az országot a várható helyzetről. Eddig minden viharos, borzongós időjárás előtt kaptunk tájékoztatást tőlük, de még egyszer se hallottam hogy bárki is előkészült volna amennyire egy kicsit is lehet. Ez az amivel soha nem találkoztam – még.

    1. Pontosan ezzel volt a gond, hogy felelőséggel tartoztak az emberek iránt, akikkel nem kezdtek semmit. Miért szólna róluk bárki is? Amikor nem tudott róluk senki semmit? Délután történt meg a baj, és másnap reggelig mégsem sikerült senkinek semmivel előállnia, olyan volt, mint egy legenda… Azt mondják csinálják, de közben nem történik semmi, hiszen mi csak ennyit észleltünk belőle. Szerintem a legértelmesebb megoldás az lett volna, ha tudják, hogy nagy a baj, akkor egyszerűen törlik a vonatot (mint repülőknél), vagy megmondják, hogy csak saját felelősségre. Megértem én, hogy kell nekik a pénz, de milyen áron?
      A katasztrófavédelem meg a másik… Telefonon csak egy dolgot hallhattál tőlük: Nem tudom.
      Az, hogy kit és hogy mentettek Dunántúlon… Arról ajánlok egy cikket.
      http://index.hu/velemeny/olvir/2013/03/16/a_rendor_bacsi_aki_szolgal_es_ved_hol_volt/

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s