Budapesti Egyetemi Sportnap!

sportanap2013
Idén több, mint 30 sportággal, rengeteg nyereménnyel és sportági bemutatóval kerül megrendezésre a Budapesti Egyetemi Sportnap. A rendezvényre való tekintettel a BME-n szeptember 16-án (hétfőn) rektori szünet lesz.

A BME Egyetemi Napok programsorozat kezdete ez a Sportnap, amire a hét folyamán jelentkezhettek az induló csapatok számtalan sportágban. Csüggednie azonban annak sem kell, aki lemaradt a jelentkezésről, vagy csak egyszerűen nem csapatban próbálná ki magát. Aerobic, Darts, Kondi (nyílt edzés), Lasertag, Rodeo bika, Roller, Sör pingpong, Spinning, Szkander és Zumba! Mindezekre nem szükséges előre jelentkezni. Elég ha kijössz és választasz a legszimpatikusabbak közül! Ráadásul, aki regisztrál mielőtt részt vesz az adott játékban, elfogadtathatja azt egy BME-s tesióra alkalomnak, illetve pontokat is gyűjthettek, melyeket ajándékokra válthattok majd be. Persze a szurkolás sem egy utolsó program, sőt a kényelmesebb diákok számára talán még jobb variáció az árnyékban ülve, sört kortyolgatva élni a közösségi életet.

sportnap2013A sportprogramokon túl a szervezők olyan élsportolókat hívtak vendégül, akik a BME-n végeztek. Lehetőségetek nyílik feltenni nekik a kérdéseiteket facebook.on  vagy szipka.karoly@sc.bme.hu-n, a választ pedig élőben hallhatjátok majd. Ott lesz Cseh László (GTK műszaki menedzser), Varga Tamás (VBK vegyészmérnök!) és Hirling Zsolt (KSK közlekedésmérnök).

Helyszínek:
BME Sporttelep
(Bp. 1117. Bogdánfy u. 12.):
Sportok: Labdarúgás, Streetball. Strandröplabda, (Strand)kidobós, Tenisz, Atlétika, Kubb, Kötélhúzás, Csocsó, Rekeszépítés, Darts, Roller, Rodeó bika, Laser Tag, Sörpingpong, Aerobic, Kettlebell, Pom-pom, Krav-maga, Amerikai foci

Egyéb: 16.00 Beszélgetés élsportolókkal

BME Sportközpont (Bp. 1111. Bertalan Lajos utca 4-6.)
Sportok: Asztalitenisz, Squash, Tollaslabda, Fekvenyomás, Falmászás,Kondi, Sakk, Evezés, Szkander, Floorball, Zumba, Spinning

Időpont: 2013.09.16. 9:00-17:00

Pontos program:

ProgramSportnap2013

Az időjárás barátságos 23°C-nak igérkezik, minimális 2mm esővel, a sör pedig csak 200ft, így ott a helye mindenkinek!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s