Leültem melléd.Valamit mondtál. Szomjas voltál, láttam! Kibontottuk azt az üveg bort és indult is az Egyetemi Napok(második felvonás). 😀
Az első nap után én speciel egyetlen gondolattal indultam útnak, ami pedig az volt, hogy a ma legalább olyan legyen mint a tegnap. Én naív. Azt a kevés dolgot, amit hiányoltam eddig, most megkaptam: igazi zúzós rock-koncert, pontos (vigyázat, nem pöttyös!!) labda, Maximális extázis. Aki ezt megúszta szárazon, sajnálhatja.
Minden úgy kezdődött, mint egy átlagos fesztiválnál. Beálltál a sorba, ellenőrizte egy szimpatikus valaki a karszalagod, jött a kötelező tapi, megvártad a többieket. Miközben ilyen jófej voltál és nem talált rád egy lelkes ismerős sem, aki már rángatna ki tudja hova, volt időd hallgatózni is. Ez nem feltétlenül szerencsés, csak nehezíti a várakozást, mivel a bejáratnál már hallatszik egy falatnyi abból, ami már csak ránk vár. Eddig minden a fesztiválokon megszokott ütemben ment. Valahogy mégis teljesen más volt. A mi fesztiválunk megmutatta miért is szeretjük. 
Emellett mi is megmutattuk a fesztiválnak mit tudunk.Például én ekkora vonatozást még nem láttam, mint ami Tibi bácsi ösztönzésére kerekedett, a Tankcsapdás srácok pedig majd megőrültek tőlünk: „A Tankcsapda őszi programjának elmaradhatatlan részeként idén is lebontottuk a BME fesztivál sátrát, az elmúlt évek tapasztalatai alapján sejtettük, hogy ez vár ránk, de hogy ennyire?!! Köszönjük!”
Nehéz ezt a kissé piromániás, nem kissé veretős élményt leírni, éppen ezért mindenkit a saját érdekében arra biztatok, hogy az utolsó napon legyen ott Ő az első sorban! 😉
