Carnevale di Venezia

IMG_20140222_124514Péntek este 20:00, Fogarasi Tesco parkoló… itt kezdődött a mi kis túránk Velencébe. Gondoltuk ugyanis Barátnőmmel, hogy megérdemlünk egy kis turistáskodást, így befizettünk egy buszos-hétvégés diákbarát utazásra. Közel 12 órás út várt ránk, ez elég vadnak tűnhet, de egy kis bor, és Velence útifilm társaságában egész tűrhető volt. 🙂 Szombat reggel 8-ra meg is érkeztünk egy Velence-közeli kis városkába, ahonnan vonattal értük el a végleges úti célunkat. A délelőtti program egy gyönyörű hajókázással kezdődött a Canal Grandén, érintve rengeteg látnivalót.IMG_20140222_105541 Majd miután teljesen “tengeribetegek” lettünk a majdnem 1 órán át tartó Vaporettozástól, egy kis szárazföldi sikátortúra vette kezdedét Velence kertvárosából indulva. Megtekintettük az Arzenált, majd egészen szűkös sikátorokon át vezetett az utunk. A temperamentumos olasz áruszállítók és bácsikák kissé nehezen tudták tolerálni, hogy mi majd 60-an párosával meneteltünk olyan, helyeken ahol alapvetően két ember nehezen fér el egymás mellett és még szembeforgalom is volt, így egy-két attenzione ill. va fan culo kiáltással is találkozhattunk. 🙂IMG_20140222_115919 A túra végén gyönyörködhettünk a Sóhajok hídjában, majd a Szent Márk téren lyukadtunk ki. Itt már javában zajlott az őrület, szinte mindenki maszkban, álarcban, teljes karneváli öltözetben díszelgett. Fiatalok csoportosan vonultak fel, énekelve-zenélve, nagyon jó hangulatban, és bárkivel leálltak egy-egy fotóra.IMG_20140222_123316 Itt volt egy kis szabadidőnk, egy finom cappuccinora és panninire, így kicsit feltöltve az akkumulátorokat vághattunk neki a délutáni progiknak. Ebben először Murano szigetére hajóztunk és megnéztük a híres üveggyárat, majd átmentünk a Lidora, ez Velence nyílt, homokos tengerpartja. Itt már szabadabb volt a túra, kicsit el is szakadtunk a többiektől, magunknak fedeztük fel a szigetet, és gyönyörködtünk a tengerben. Egy hangulatos kis étterembe betérve megkóstoltunk egy igazi olasz pizzát… zseniális volt! 🙂 Mire a vacsoránkból visszaértünk a Szent Márk térre, már egészen besötétedett és a kivilágított Velence még szebb volt, mint nappal. IMG_20140222_195352Szerencsére még elég időnk volt a hazautazásig, ezért bóklásztunk egy hatalmasat a városban, vettünk egy igazi karneváli maszkot, és ettünk egy csoda édességet. Ez a Choco Kebab volt. Szerintem a kép önmagáért beszél.

IMG_20140222_200722

Este 10 körül véget ért a mi karneválunk, ugyanis indult vissza a vonatunk a buszhoz. Rendkívül elfáradtunk, és gyakorlatilag végigaludtuk a hazautat, ami azért még így is hosszú volt… Összességében nagyon király trip volt, mindenkinek csak ajánlani tudom! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s