A tökéletes tananyag

readmeMúlik a félév, lassan sor kerül az első zh-kra, szegény vegyészhallgatók pedig komoly tanulásra kényszerülnek. Saját órai jegyzet híján – mert minek bejárni, ha ott is csak aludnék? – előkerülnek a letöltött diasorok, felsőbb évesektől kapott tankönyvek, szorgalmas évfolyamtársak jegyzetének fénymásolata, és mindenki tanul, amiből tud. Persze, a lustaság megbosszulja magát, és pár sor után már azt sem tudja az ember, mit is olvas éppen. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha a tananyag folyamatosan tájékoztatna minket arról, mi is ő valójában! Hogy nézne ez ki? Hát valahogy így:

“(…)Ez a szöveg monitoron jelenik meg, fehér alapon, fekete betűkkel. A magyar nyelv szavaiból alkotott, egymáshoz lazán kapcsolódó mondatok építik fel. Témája önmaga. Mondatai rövidek. Értő olvasása fárasztó. Állításai alátámasztják önmagukat. A legfontosabb információkat több helyen is megismétli. Néhol ellentmondásba keveredik önmagával, de sehol sem fordul elő benne önellentmondás. Előfordul, hogy egy információt más megfogalmazásban is megismétel. Akad benne olyan ismeret, amit többféleképpen is közöl. A legfontosabb információkat több helyen is megismétli. A nehezen érthető részeket bővebben kifejti, vagyis azokat az állításokat, melyeket az olvasó nem feltétlenül képes azonnal megemészteni, részletesen elmagyarázza, elősegítve ezzel azt, hogy a bonyolultabb részek is megmaradjanak a befogadóban. Állításait példákkal illusztrálja, amire jó példa ez a mondat. A legfontosabb információkat több helyen is megismétli. Ritka benne a szóismétlés, ritka az olyan szó, aminek ismétlése nem ritka benne. Helyesírási hibákat nem tartalmaz.(…)”

Ugye, mennyivel egyszerűbb lenne ilyen jegyzetből tanulni?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s