Lassan a félév végére érünk, így hát elérkezettnek véltem azt a pillanatot, hogy újabban ne csak férfi oktatóinkat, hanem nőket is megkérdezzek – még ha ez cikksorozatunk címével ellentétbe is kerül. Az igen humoros és derűs válaszok láttán bebizonyosodott, hogy valóban jól döntöttem. Biomérnök hallgatótársaim bizonyára ismerik Dr. Jobbágy Andrea tanárnőt, aki a biósokat még gólyakorukban tanítja a környezetvédelem alapjainak csínjára-bínjára. A végtelenül kedves, közvetlen és fiatalos tanárnő válaszait olvashatjátok tehát.
1.) Mi volt a legravaszabb gyermekkori csíny, amit elkövetett?
A fotelágyban esetenként meglazítottuk a dugókat, és a kulcslyukon át néztük, amint a legnagyobb becsben lévő, és ezért a legkényelmesebb helyre ültetett vendégek, nagyhírű sebészprofesszorok hanyatt estek.
2.) A jó öreg “mi leszel, ha nagy leszel” kérdésre mi volt anno a válasza? (Akkor sejtette, hogy egyetemi tanár lesz?)
Gyermekkoromban szerettem volna énekes-táncos színésznő lenni, aztán később műfordító. Emlékszem, hogy tanítottam a körbeültetett babáimat is, de már nem tudom, mire.
3.) Legviccesebb vizsga, amire emlékszik?
Volt egy görög származású tanár, akinek szemlátomást különösen tetszettek a csinos lányok. Ezért tanulás helyett a koleszban azzal foglalkoztunk, hogy hogy mutatunk a legjobban. Természetesen mini szoknya és mély dekoltázs, no meg egy pár különleges fülbevaló, amit a vizsgáról kilépő lány az ajtó előtt rendre átadott a belépőnek.
4.) Diákként kik/milyenek voltak a kedvenc tanárai?
Csodáltam Görög Jenő bácsit, aki mikrobiológiából érdekes történeteket mesélt, vagy Szántay akadémikus urat, aki szintén sokat anekdotázott. Talán ezért teszem ezt én is.
Jólesett, hogy a Balla tanár úr „Cigánykának” hívott és megtitrálta a mintáimat. Sokan tekintettek barátsággal „embernek”, ez oldotta a feszültséget, főleg a laborokban.
5.) Annak idején milyen módszerekkel tanult? Mit javasolna ezek közül a mostani diákoknak?
Az első nap szépen elosztottam az anyagot, úgy, hogy még 2 nap maradjon az ismétlésre. Természetesen ezt aztán minden nap újra osztottam, egyre nagyobb adagokra. A végén gyakorlatilag éjjel-nappal tanultam, lábam hideg vizes lavórban, szemembe világító lámpával.
Ezt nem javasolom. Talán érdemes megkísérelni az előadásokra való bejárást.
6.) Puskázott-e valaha (az egyetemen)? Ha igen, hogyan?
Előfordult, hogy írtam némi információt a combomra a szoknya alatt, egyszer meg kifogyott golyóstollal egy üresnek tűnő papírra. De itt nagyon körültekintőnek kell lenni, mivel csak bizonyos fényviszonyok mellett látszik a szöveg, és bejöhet a pánik.
7.) Mi a kedvenc röviditala?
Leginkább a birspálinka.
8.) Ki (volt) a példaképe, és miért?
Talán legtöbbet az édesapámtól igyekeztem ellesni. A saját maga által kifejlesztett és töretlenül megtartott értékítéletet, az igényességet minden területen, a sokirányú érdeklődést, a küzdeni tudást, a lenyűgöző mozgás- és beszédkultúrát, és a finom humort, amin könnyesre röhögtük magunkat.
9.) Sör vagy bor?
Egyik sem, hanem a lime-os koktélok.
10.) A pohár félig tele van, vagy félig üres?
Mindenképpen félig tele. És a legtöbb „rosszban” lehet valami pozitív. Ha más nem, akkor a tanulság.
11.) Mi a kedvenc filmje, rajzfilmje?
Kedvencem nincs. Az emberi, lelki problémákkal foglalkozó filmek érdekelnek.
12.) Mi a legpoénosabb emléke egyetemi éveiről?
A Hármashatárhegyen voltunk tankörbulin. Az egyik évfolyamtársam egy pohár borért „kivásárolta” az öreget a tangóharmonikájából, és órákon át játszotta mi meg énekeltük a magyar nótákat. Lefelé is egész úton énekeltünk, majd később a 6-os villamoson is. Nekem, mint főnótázónak pedig egyre csak azt mondták, hogy „Amál (így hívtak), azt énekeld, hogy: hogy te milyen szép vagy, hogy te milyen jó vagy”.
13.) Gyermekkorában megette a spenótot?
Nagyon utáltam a spenótot, de csak egy ételt volt szabad „kihagyni”, ez pedig a „kinéző halleves” volt, aminek a tetejéről pislantott ki a halfej.
14.) Ha megszólíthatná ifjúkori énjét, mit tanácsolna neki? Mit csinálna másképpen?
Szerintem értelmetlen az a gondolat, hogy „mégiscsak a Hufnágel Pistihez kellett volna feleségül menni”. Nem tudhatjuk ugyanis azt, hogy milyen lett volna egy másik út, amin sosem jártunk. Nagyon kevés az a dolog, aminek helytelensége biztosan beigazolódik, mint a lyukba-lépés vagy pénz-elvesztés a tőzsdén. Szégyellem azonban azt, hogy megbántottam embereket, akik azt nem érdemelték meg, azokat a tetteimet, amivel szüleimnek fájdalmat okozhattam.
15.) Mennyire különböznek a mostani diákok azoktól, akikkel együtt járt egyetemre? Mennyire különböznek a tanárok az akkoriaktól? (Javult vagy romlott a helyzet?)
A mai diákokat egy „materiálisabb világ” veszi körül, internet, mobil, stb., amivel tudásuk, kitekintésük talán jelentősebb, ill. bizonyos szempontból nagyobb. Kevesebb azonban a pénzben nehezen kifejezhető érték, mint hivatástudat, emberszeretet, megértés, megbocsátás, netán szerelem. Kevés az információcserét meghaladó beszélgetés, nincs nótázás, romantika.
A tanárok inkább egyformák, mint régen, a különbözőség izgalma, a karakterek érdekessége halványult.
16.) Szeretne valamit üzenni a diákoknak?
Azt üzenem, hogy szeretem őket. Részben azért, mert többségükben arra méltók, részben pedig azért, mivel valakinek az utálása nagy mennyiségű haszontalan energia felemésztését jelenti.
A „jó tanácsom” pedig az, hogy képzeljék el Önmagukat kívül-belül a lehető legmagasabb szakmai és emberi színvonalon, és időnként számoljanak be ennek a Kiválóságnak. Ha pedig valami nem úgy sikerül, ahogyan szerették volna, a hibát elsősorban Önmagukban keressék – még akkor is, ha nyilvánvalóan más a fő hibás – és legyenek nagyon kritikusak! Nagy boldogságforrás az, ha sikeresen oldunk meg feladatokat, melyekhez tehetségünk és szüntelenül gyarapítható képességeink legjaván kell teljesíteni.
