A HK újoncai – 2-3. felvonás

hk_logo310Mint ahogy azt a múlt héten láthattátok, a megszokott Hírek helyett interjút készítek a frissen mandátumot szerző HK-sainkkal. Eddig Kara válaszait olvashattátok, nézzük miket válaszolt ugyanezen kérdésekre Miguel és Olivér.

Miguel

NÉV: Acosta Ádám Miguel
POSZT:
Szociális Bizottság tagja;
Pályázati Bizottság tagja;
PR referens

1) Miért indultál a választásokon?

Az úgy volt, hogy az elmúlt két évben sikerült már kipróbálnom sok mindent – voltam itt, a Stúdióban majdnem bármi, csak technikus nem, egy kis időre a Mentor Körben is vittem munkacsoportot, aztán körülbelül fél évig pihentettem az aktivitásom, mert hirtelen sok lett a nyomás (P=Pmax). Előző évben nem is nagyon fordult meg a fejemben, hogy felkerüljek a jelöltek listájára, mert egyrészt sok volt a teendőm, másrészt pedig nem voltak még meg az ambícióim hozzá. Nem sokkal a választások után azonban elkezdte fúrni az oldalam, és egyre inkább úgy gondoltam, hogy a “felszabadult időmmel” és a létrejött lelkesedésemmel világra kéne hozni az indulást.

2) Mi motivált, hogy HK-s legyél?

Mindig, amikor az ember elvállal egy feladatot, önmagát teszteli. Képes-e rá? Bírja-e a nyomást? (Aludni lesz-e idő?:) ) Ez a HK-s lét is valamiféle önismereti tesztként él valahol a motivációs gondolatbuborékomban. Nem csak azzal lehet kísérletezni, hogy valóban mennyi feladatot tudsz úgy elvállalni, hogy minőségi munkát végezz, hanem az egész Hallgatói Képviselettel való közös munka is egy teljesen új közeg. Persze amellett, hogy magamnak is szeretnék bizonyítani, vannak itt különböző kézzelfoghatóbb okok is: szeretnék részt venni a hallgatókkal (velünk) való kapcsolattartásban, és a kari élet minél magasabb szinten való folyását is szeretném (ezennel új eszközökkel) segíteni.

3) Mit éreztél, mikor megtudtad, hogy beválasztottak?

Épp a Martos-földszinti hirdetőtábla mellett mentem el egy létrával a vállamon, mikor megláttam, hogy kitették az eredményeket. Nagy volt a sürgés-forgás a Show’s Sonka utolsó napja miatt, én pedig csak álltam ott a kirakott eredmény előtt, és csak néztem… Itt szeretném megköszönni mindenkinek azt a sok bizalmat, amit kaptam, mert tényleg nem számítottam ennyi szavazatra. Olyan ez egyébként, mint amikor az erdő közepén kapod meg az sms-t a felvi-től, hogy ennyi a ponthatár, és felvettek biomérnök szakra… Egész nap vigyorogsz utána.

4) Vannak-e konkrét terveid a jövőben HK-sként?

A fent említetteken kívül szeretnék részt venni egy új jegyzetosztó oldal (korábban Szmötyi, mostanában leginkább csak Szmötyi Dropbox) felépítésében, hogy könnyebb legyen egymás segítése a tanulás terén. Így újoncként viszont (mint ahogy korábban itt elmondták a többiek) inkább csak nézelődünk egyelőre, ismerkedünk a rendszerrel, a lehetőségekkel. Két hónap múlva lehet, hogy több eséllyel tudok válaszolni.

Oliver

NÉV: Pintér Olivér Péter
POSZT:
Oktatási Bizottság tagja;
Szociális Bizottság tagja

1) Miért indultál a választáson?

Azért indultam, mert úgy gondoltam, hogy a HK-ban fontos és hasznos munkát tudok majd végezni. Ezen felül pedig kíváncsi voltam, hogy hogyan működnek a Hallgatói Képviselet fogaskerekei, hogyan néz ki belülről a testület, milyen lehet a tagjának lenni.

2) Mi motivált, hogy HK-s legyél?

A hallgatói képviselőséget egy kihívásnak tekintem. Kihívás tőlem ennyire különböző emberekkel megtalálni a közös hangot, megtanulni együtt dolgozni velük. Tudom, hogy nehéz meglelni az egyensúlyt a HK-s munka és az élet többi része között, ezért elengedhetetlennek tartom, hogy az ember meghúzza magának a határokat, és később tartsa magát ezekhez.

3) Mit éreztél, mikor megtudtad, hogy beválasztottak?

Azt, hogy a neheze csak ezután következik.

4) Vannak-e konkrét terveid a jövőben HK-sként?

Szeretném, ha jobb lenne a kommunikáció, és ezzel közelebb kerülne a HK a hallgatókhoz, hiszen csak így tudjuk képviselni a hallgatókat, és a hallgatók is csak így tudnak betekintést nyerni a Képviselet munkájába.

Köszönöm a válaszokat Miguelnek és Olivérnek!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s