Remember ’84 – Generációk találkozása az EFOTT-on

A Karthago először lép fel az ország legnagyobb hallgatói buliján

Péntek a rock nagy öregeivel! 30 év után ismét visszatér az EFOTT Miskolcra, ennek apropóján a  fesztivál  szervezői  nem  csupán  a  fiatal  generációra  gondoltak.  A  közönség  az  aktuális kedvencek  mellett  a  fesztivál  negyedik  napján  olyan  kultikus  magyar  rock  zenekarok koncertjein tombolhat majd, mint például az Edda, a P-Mobil vagy a Karthago.

Több évtizede sikeresek, koncertjeiken pedig mára  több generáció együtt bulizik. Igazi rocklegendáké lesz a terep a miskolctapolcai EFOTT pénteki programjában. A P -Mobil, a Kalapács zenekar és Deák Bill Gyula mellett a Karthago és az Edda is színpadra lép.

Pataky Attila kettős érzéssel tér vissza szülővárosába.

„Már a ’80-as években is feszegettük a eddahatárainkat, a mai világban pedig még nagyobb igénye van a fiataloknak arra, hogy lehetőséget kapjanak a felszabadulásra. Akkor és most is arra törekszünk, hogy felhőtlen  órákat  és  boldogságot  adjunk  a  közönségnek  a  zenénkkel.  A  régi  rajongók  már gyermekeikkel érkeznek a koncertekre, így mára egy több generációs táborunk alakult ki”  –  kezdte az énekes.  –  „Mindig  kettős  érzéssel  lépek  színpadra  Miskolcon.  Egy  részről  otthon  érzem  magam, viszont  a  megfelelési  kényszer  sokkal  erősebb  bennem  az  otthoni  közönség  előtt.  Mindenesetre nagyon várom, hogy az EFOTT-on léphessünk színpadra, szeretlek Miskolc!”  –  tette hozzá az Edda frontembere.

Változatlan felállásban és lelkesedéssel készül az év legnagyobb hallgatói bulijára a Karthago is, akik idén első alkalommal kaptak meghívást az EFOTT -ra.

„Harmincöt éve ugyanabban a felállásban zenélünk, ezt manapság kevesen mondhatják el magukról. Már a ’80-as évek nagy rock fesztiváljain is főzenekar voltunk, több, mint 3200 koncerten vagyunk túl, de  a  mai  napig  nagy  lelkesedéssel  készülünk  minden  bulira.  Ráadásul  mára  a  közönség  ollója  is kiszélesedett”  –  mondta Szigeti Ferenc.  –  „Minden évben igyekszünk frissíteni a műsorunkon, így  az elmaradhatatlan  Karthago-himnuszok  mellett  mindig  készülünk  új  dalokkal  is.  Július  18-ra  hatalmas bulit ígérhetünk, és megtiszteltetésnek érezzük, hogy idén először színpadra léphetünk a fesztiválon!” – folytatta a zenész.

KARTHAGO
Július 15. és 20. között látogass el Te is az EFOTT-ra, ahol a zenei sokszínűség jegyében az igazi rock-klasszikusokkal is együtt bulizhatsz!

EFOTT – 2014-ben Miskolctapolcán is csak szabadon!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s