A színházról “szakszerűen” – Ma este színház!

maesteszinhazEheti cikkem témájának két fiatalember agyából  bő két évvel ezelőtt kipattant kreatív ötletet, a Ma este színház!-at választottam, hiszen sokakkal egyetemben mindenféle szempontból hasznosnak tartom a létezését. A kezdeti nehézségek ellenére Limbacher Tivadar és Szabadkai Attila állhatatos munkája meghozta gyümölcsét, jól bizonyítva ezt, hogy a Ma este színház! facebook-oldala mára már több mint 100 ezer követővel rendelkezik.

De mi is valójában ez a „Ma este színház!”? Az alapötlet röviden, tömören annyi, hogy a két fiatalember színházakat keresett meg Budapesten azzal az ajánlattal, hogy féláron értékesítené a jegyeiket. De miért is érné ez meg a színházaknak? A csavar itt jön a történetbe, hiszen a Ma este színház! honlapján csupán az előadás napján kezdték el árusítani az addig még el nem kelt jegyeket, némi bevételt és teltházat biztosítva így a színházaknak a foghíjas nézőterű előadások helyett.

Ennek a koncepciónak köszönhetően olyan emberek is eljuthattak és eljuthatnak színházba, akiknek eddig nem volt lehetőségük, vagy kedvük hetekkel előre tervezni, vagy netán a piszkos anyagiak szóltak közbe.

„A Ma este Színházzal elsősorban az a célunk, hogy egy új, eddig ritkán színházba merészkedő réteget szólítsunk meg a színházi marketing új megközelítésével. Hisszük, hogy sok az olyan leendő néző, aki egy adott nap reggelén csak annyit érez: ’ma este színházba mennék!’, ám nincs konkrét elképzelése, melyik előadást nézné meg.” – mondta Tivadar, a Ma este Színház! egyik alapítója.

Így ha netán e cikk olvasása során olthatatlan vágy lobbant volna benned, hogy a mai nap folyamán egy kis kultúrát tölts magadba, ne habozz, rángasd magaddal a szobatársad is.

maesteszinhaz

 A logóra kattintva megnézheted, ma milyen aktuális színdarabok közül válogathatsz.

A jegyértékesítés minden nap éjfél után egy perccel indul és az előadás előtt pár perccel zárul, már ha marad addig egy jegy is az adott előadásra.  A fizetés bankkártyával, vagy akár okostelefonnal internetes utalás útján lehetséges. A tranzakció végbemenetele után a megadott e-mail címre küldik el a kiválasztott jegyet, amit csupán ki kell nyomtatnunk. Ezután nincs más dolgunk, mindössze annyi, hogy nagy mosollyal az arcunkon és az előbb kinyomtatott jeggyel a kezünkben bebattyogjunk a színházba és élvezzük az előadást.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s