Tanárnő, kérem! – Lukenics Jánosné dr. Kápolnás Zsuzsanna

Harmadéves fejjel eddig jó pár tárgyunkon túlverekedve magam, talán lehet bátorságom megítélni, hogy a nagy átlag számára az egyik legmumusabb tárgyunk a vegy.gép. volt. Eddig legalábbis. Akinek volt már szerencséje hozzá, az tudja, hogy vagy úgy mész át, hogy elég perverz vagy, és rendelkezel némi gépész vénával, vagy pedig gépész a barátod/barátnőd és addig rajzoltat veled harmadik képet, amíg kisujjból nem nyomod (Utóbbi esetében még az 5-ös sem lehetetlen :P). Aki annyira szereti a HDS tanszéket, hogy nem akar tőlük szabadulni, az biztosan ismeri eheti szereplőnket, Lukenics Jánosné tanárnőt. Nekem végül is máshoz sikerült kerülnöm, de annyit eddig is tudtam róla, hogy bár szigorú, ám korrekt. Nem mellesleg még valahogy rajzolni is megtanított embereket, az alábbi válaszok után pedig végképp 5*-ot érdemelne markmyprofessor-on.

1., Mi volt a legravaszabb gyermekkori csíny, amit elkövetett?

Ez inkább gonosz csíny volt. 6-7 éves lehettem, amikor jött hozzánk játszani egy fiú, akit nem nagyon szerettünk az öcsémmel. Ő a kerítésnél állt, mi éppen uzsonnáztunk, és én azt találtam mondani a gyereknek, hogy csak akkor engedjük be, ha megkóstolja, hogy erős-e az a zöldpaprika, amit enni szeretnénk.

2., A jó öreg “mi leszel, ha nagy leszel” kérdésre mi volt anno a válasza? (Akkor sejtette, hogy egyetemi tanár lesz?)

Divattervező, később jelmeztervező szerettem volna lenni. Vidéki középiskolás lévén azonban esélyem sem volt az Iparművészeti Főiskolára bekerülni, ezért a villamosmérnök nagybátyám javaslatára a gépészkar textilgépész szakára jelentkeztem. Egy adminisztratív hiba következtében azonban a vegyipari gépész tankörbe osztottak be. Később persze átjelentkezhettem volna, de olyan jó volt a társaság…
Egyetem után kaptam egy lehetőséget a (volt) Vegyipari Géptan Tanszéktől, és éltem is vele.
Így lettem egyetemi oktató.

3., Melyik tárgyat szenvedte meg legjobban az egyetemen?

Az elektrotechnikát. Minden kis-vizsga-, részvizsga-lehetőséget megragadtam, hogy minél kisebb anyagot kelljen egyszerre megtanulni.

4., Mi a hobbija?

Hobbim a varrás. Gimnáziumban az 5+1-es rendszer keretében sajátítottam el a fogásokat, sőt szakmunkás vizsgát is tettem belőle. Bár az utóbbi 5-6 évben kevesebb időm van, de korábban minden holmimat magam készítettem a blúztól a télikabátig.
Ezen kívül nagyon szeretek olvasni és imádom a Balatont.

5., Legviccesebb vizsga, amire emlékszik?

Nem emlékszem vicces vizsgára, mert mindegyiken nagyon izgultam. Szokás szerint úgy éreztem, nem tudok semmit, csak akkor tisztult ki a fejem, amikor megkaptam a kérdéseket.

6., Mi az, amit biztosan nem gondolnának Önről a diákok, mégis így van?

Nagyon szerettem buliba járni, kisebb társasággal minden alkalmat megragadtunk, hogy szórakozni menjünk – szinte kizárólag a kollégiumba. Máthé Péterék a hallban, Szentirmayék a Pince-bárban zenéltek (a mostani Kármán koleszban). Ezek a bulik a zenéről és a táncról szóltak, esetleg kis rumoskóla…

7., Diákként kik/milyenek voltak a kedvenc tanárai?

Legjobban azokat a tanárokat szerettem, akik akár szárazon és egyhangúan, de jól tagoltan, érthetően, logikusan felépítve mondták el az anyagot. Persze egy-két jó poén még elment, de az öncélú jópofáskodást nem szerettem. Fontos volt, hogy jól jegyzetelhető legyen az előadás (gyakorlat), mert legszívesebben a saját jegyzetemből tanultam a vizsgákra a nyomtatott jegyzet segítségével.
Kedvenceim voltak Bajcsay Pál (Matek), Gruber József (Áramlástan), Láng Lajos (Hűtőgépek), Fűzy Olivér (Áramlástechnikai gépek).

8., Annak idején milyen módszerekkel tanult? Mit javasolna ezek közül a mostani diákoknak?

A vizsgák zömére a barátnőmmel tanultam együtt. Úgy szerveztük az időbeosztást, hogy ahány száz oldal volt a jegyzet, annyi napot tanultunk egyénileg, ezután pedig 2-3 nap ismétlés jött, amikor átbeszéltük az egész anyagot, a nehezebb részeket pedig közösen bogoztuk ki. Mivel a vizsgák nagyrészt szóbeliek voltak, a közös tanulás során megtanultunk beszélni is a témáról.
Ez a módszer mindkettőnknek nagyon eredményes volt, ezért bátran ajánlhatom a mostani diákoknak is.

9., Puskázott-e valaha (az egyetemen)? Ha igen, hogyan?

Többnyire készítettem puskát, bár ezek inkább képletgyűjtemények voltak. Hogy használtam-e őket? Gyáva kukac voltam és ügyetlen is, de megnyugtatott a tudat, hogy van egy mankó, ha minden kötél szakad.

10., Mi a kedvenc röviditala?

Az unicum.

11., Sör vagy bor?

Mindkettőt szeretem, de ha választani lehet, a száraz pezsgő mellett döntök.

12., Ki (volt) a példaképe, és miért?

Inkább úgy mondanám, hogy bizonyos módszereket, fogásokat olyan emberektől szeretek ellesni, akik ezeket számomra szimpatikus módon művelik, akikre felnézek.

13., A pohár félig tele van, vagy félig üres?

Optimista alkat vagyok, ha erre irányult a kérdés.

14., Mi a kedvenc filmje, rajzfilmje?

Többek között az Abigél és a Kalandorok (Alain Delonnal).

15., Mi a legpoénosabb emléke egyetemi éveiről?

A vizsgaidőszak felforgatott napjai nagyon emlékezetesek. 11-kor keltünk, ebéddel kezdtük a napot, majd leültünk tanulni, és nagyon rövid pihenőkkel éjjel 2-3-ig jóformán fel sem keltünk a könyv mellől. Ezt persze csak a koleszban lehetett megcsinálni, irigykedtek is a „pestiek”! Nem macerál a család, hogy „…gyere, tök jó film megy a TV-ben…” és hasonlók.
Az első két évben a mostani Martosban (akkor lánykolesz) laktam, a 639-es szobában, és az emeleten volt egy pingpong szoba. Egy kis játékot néha beiktattunk tanulás közben.
Minden vizsga napján este moziba mentünk. Ez szinte kötelező levezetése volt a feszültségnek.

16., Gyermekkorában megette a spenótot?

Igen, megettem, de a tökfőzeléket nem. Azóta sem.

17., Ha megszólíthatná ifjúkori énjét, mit tanácsolna neki? Mit csinálna másképpen?

Jobban figyeltem volna kémia órákon, mert akkor most olyasmiről is tudnék beszélgetni a hallgatókkal, ami tényleg érdekli őket (nemcsak a géptanról). 🙂

18., Mennyire különböznek a mostani diákok azoktól, akikkel együtt járt egyetemre? Mennyire különböznek a tanárok az akkoriaktól? (Javult vagy romlott a helyzet?)

Akikkel együtt jártam, sokkal öregebbek a mostani diákoknál. 🙂
A viccet félretéve, a mai hallgatók lényegesen önállóbbak, szabadabbak, hiszen maguk állítják össze az órarendjüket, tárgyakat választhatnak, külföldi féléveket abszolválhatnak stb. Mi kötött rendszerben tanultunk, adott tanterv, órabeosztás szerint, viszont egy ún. tankör (kb. 25 ember) öt évig együtt volt, összekovácsolódott, és ez meghatározó mindannyiunk életében. Azóta is rendszeresen találkozunk.
Felnőtt a tanárok új generációja is, akik már sokkal több nemzetközi tapasztalattal, kapcsolatokkal rendelkeznek, és a kitágult világ javára válik hallgatónak, oktatónak egyaránt.
A hallgatók a fiatalságot képviselik, és generációs ellentétek ide vagy oda, nagyon jó fiatalok között dolgozni.

19., Szeretne valamit üzenni a diákoknak?

Először is szeretnék felidézni valamit. Mindig bosszantottak azok a figurák, akik odajöttek az emberhez és gúnyosan kérdezték: „na, mi van, csak nem tanulsz? Ugyan már, ne légy olyan stréber!” – ezután bevonultak a szobájukba és érdekes módon 4-esre, 5-ösre vizsgáztak.
Azt hiszem ilyen esetek manapság is előfordulnak, nem szabad bedőlni nekik!
Van ezzel kapcsolatban egy mondás, amit egy kollégiumi szoba falán olvastam: