1956 október 23. – Éljen a hosszú hétvége?

1956 október 23. Mit is jelent ez a dátum? Akik még megélték a forradalmat, és a mai napig is köztünk vannak, ez a nagy dicső forradalom volt, az új Népek tavasza. Mi már csak a könyvekből, ünnepségekből tudjuk mi is történt valójában. Nézzünk kicsit a dolgok mélyére, és lássuk mit is jelent nekünk október 23.

Reggel riadtan keltem fel az ágyból, hogy a fenébe is, lekésem a szerves vegyipari alapfolyamatok előadást. Aztán mikor nagyjából 10 másodperc kóma után ráébredtem, hogy itthon vagyok, és éppen a jól megérdemelt hosszú hétvégémet töltöm, elégedetten feküdtem vissza, és aludtam az óracsörgés riasztó közeledése nélkül. Most délután gondolkodtam el rajta, ha mindenféle nemzeti öntudat nélkül gondolom végig ezt az ünnepet, mit is jelent ez a dátum? Egy hosszabb szünetet?

Gimnáziumban és általános iskolában egy nagy nyűg volt az egész. Ki kellett öltözni, meg kellett állva hallgatni  egy  egyórás ünnepi előadást,   kicsit rövidebbek voltak az órák, de legalább a tanár morgott, hogy nem tudja miatta befejezni ezt a példát, szóval oldjuk meg otthon. Örültünk neki mondhatom… Napjainkban ha az ember nemzeti öntudat nélkül gondolja végig a dolgot, nem lát sok mindent: egy hosszú hétvégét, a sarki kisbolt nincs nyitva, és a tévében ezredszerre is levetítik a Richie Rich rosszcsont beforr című gyöngyszemet, a jelenleg drogproblémákkal küzdő főszereplővel. Érzitek az ünnep emelkedett hangulatát, igaz? Sajnos a 21. században kezd kihalni (mindenkitől elnézést szeretnék kérni, akinek sértő lesz, de sajnos nem tudok jobb szót találni rá) a nemzeti öntudat, a forradalmi hangulatot átérzésének képessége, hiába mondanak beszédeket mindenféle politikusok, nemzeti hősök.

Ismerős az épület az ott a háttérben?

Hogy is lehetne a mai világban elvárni egy 18 éves sráctól – akinek az elnyomás azt jelenti, hogy nem mehet el hajnal négyig bulizni a haverokkal, tankot pedig csak a múzeumban látott – hogy megértse mi is volt az a hatalmas erő, ami rávette azt az egyetemistát, hogy egy dobtáras géppisztollyal nekirohanjon egy tanknak. El tudnátok képzelni, hogy ti megtennétek ezt? Tudjátok, hogy nagy valószínűséggel ez lenne életetek utolsó cselekedete, mielőtt a tankból egy 85 mm-es töltény becsapódik mellettetek, és leszakítja a lábatokat, boldogan halnátok meg a hazáért, a szabadságért?

Te is feküdnél ott holtan egy eszméért?

Tudjuk mi az igazi elnyomás, a szabadság utáni kibírhatatlan vágy? Ha valaki ezekre a kérdésekre mind igennel válaszol, irigykedve nézek rá. Nevezhettek gyávának, én nem tudnék biztos választ adni.

És azt hiszitek, hogy jó, ők biztos más emberek voltak. Nem. A forradalmat ugyanazok az egyetemisták robbantották ki, akik annak idején, ugyanabban a padban ültek,ugyanúgy szívtak a vizsgaidőszakkal, mint mi. A tanáraik mellettük álltak, ahogy az udvaron ültek és várták, hogy elindulhassanak, amire végül meg is kapták az engedélyt (hozzáteszem, akkora már mindegy volt, mert a Budafoki teljesen lezárták a tüntetők.)

Egy BME-s felhívás a tüntetésre

És itt volt az a pillanat, amikor minden egyetem egy emberként vonult végig az utcákon. Nem volt olyan, hogy Corvinus Gyermekmegőrző, BGF Szabadidőközpont, meg ELTE Bölcsészolvasó. Mindenki túltette magát rajta, hogy az egyik közgazdász, a másik bölcsész, a harmadik mérnök. Egy közös célért összefogtak, és bizonyítottak. Hogy is szokták mondani? A közös ellenség jobban összefogja az embereket, mint a közös barát? Sajnos ilyen a magyar mentalitás. Gondolom senkinek se kell magyarázni, mennyivel könnyebb arról beszélni, hogy megint milyen szemét volt a tanár a múltkori ZH-n, mint, hogy milyen jó volt a mai szerves előadás.

Akármerről nézem is a dolgot, akárhányszor hallgatom meg ugyanazt az ünnepi műsort, ahol elmondják mi is történt, akármennyi beszéd is hangzik el, egy dolog biztos. Valami olyan történt itt Budapesten, a mi utcánkban, sőt lehet, hogy pont a ti albérletetek ablaka alatt, amit mi sose fogunk teljesen megérteni. Azt a küzdő szellemet, és hihetetlen bátorságot, amit akkor a magyar emberek  letettek az asztalra. Sajnos sose fogjuk tudni megmondani, mi történt volna akkor, ha nem így alakulnak dolgok, ha nem lesz forradalom a tüntetésből, vagy ha nem hangzik el a “Tűz!” szó egy parancsnok szájából. Egy azonban biztos. Az a világ, a város, az egyetem és mi se nem lennénk ugyanazok, ha nem tudnánk ezekre a hősökre büszkék lenni, és elismerni tetteik nagyságát.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s