Tudom, azt ígértem, hogy ma a srácokat fogom kifigurázni, de úgy éreztem, ezt csak a jövő héten teszem meg, hadd furdalja a kíváncsiság az oldalatokat. Ezért a mai cikkemben a párosával járó egyedeket ismertetem veletek.
Sajnos ebből a csoportból sikerült a legkevesebb egyedet felkutatni, hisz a legtöbbjük rejtőzködő életmódot él. Buliban csak elvétve lehet őket megtalálni, és az ott lévő egyedek is meglepően hasonló viselkedési struktúrákat mutatnak. Jellemző azonban, hogy a hasonló viselkedés a konstelláció fennállásának korával mutat összefüggést, így ránézésre meg lehet állapítani a párkapcsolat korát.
Alkoholra aktiválódó hangrendszerek: Ezek azok a párok, akik józanul problémamentesen megvannak, ám amint elfolyik pár deci tömény, feltekerik a hangerőgombot és mindennek elhordják egymást. Hamar felismerhetőek a hölgy vörös fejéről és a srác lüktető homlokereiről. Szerencsére ritkán találkozni velük. Nem szoktak túl jót tenni a hangulatnak. Kor: 1/2 évnél idősebb
Fordított csatolású szabályozórendszerek: Az alkoholra aktiválódó hangrendszerek egy speciális változata. Itt minél kevésbé józan a pár férfi tagja, annál nagyobb lesz a hölgy feje. A végeredmény ugyanaz mint az előző csoportnál, annyi különbséggel, hogy a srác nem képes mindig védekezni az állapotára való tekintettel. Kor: általában 1 évnél idősebb
Nyugdíjasok: Ezek a párok a buli legkevésbé kitartó tagjai. A korukra és az alacsony nyugdíjra való tekintettel ők isszák a legkevesebbet, minimálisat táncolnak fájós ízületeik miatt, és időben hazamennek, hogy még meg tudják együtt nézni az esti Barátok Köztöt. A buli elején még jó társaságok, de amint felpörögne a hangulat valamelyik közli, hogy elengedett a műfogsorragasztója és haza kell menni. Fontos megkülönböztetni őket azoktól, akik nem a Barátok Közt miatt vonulnak el a buli vége előtt, hanem mert kölcsönösen szeretnék egymást test… társaságát kiélvezni. Kor: 2 év – közös járókeretig
Ellenáramú nyálcserélők: Az egyedülálló hölgyek és a hányingerrel küzdő férfiak legnagyobb félelme. Egész estéjük másból se áll, mint hogy összeillesztik a fejükön található nyílásaikat, majd ha a bulinak vége, szétválasztják azokat. A kutatók megállapították, hogy a keletkező vákuum erősen zavarja halló- és látórendszereiket is. Ilyenkor hagyni kell, hogy a megfelelő testnedvcsere megtörténjen, vagy komoly testi károsodás is felléphet. Kor: 1/2 évnél fiatalabb
Szexuális örökmozgók: Az előző csoport egyik rokonfaja. Ők szerelmüket, vágyaikat nem a szájukon át kezelik, hanem minden egyes testrészükkel. A srác keze általában a hölgy melle és ülepe között mozog megállás nélkül, míg a hölgy csípőjével próbálja utolérni a férfi kalóriafogyasztását. Brit kutatók mai napig vitatkoznak rajta, hogy képesek a kopasz dinnyelopó orángutánok és a kolbászhámozók fél perc alatt ebbe a kategóriába átkerülni, bár már több elméleten is dolgoznak. Azt azonban sikerült megállapítani, hogy ha a buli előtt a mozgást jóval kevesebb ruhában és egy ágy nevű készülékben végzik, sokkal ízlésesebb és visszafogottabb lesz az aznap esti viselkedésük. Kor: 1/2 évnél fiatalabb, általában 2 perces
Kolbászmentes melegszendvics: Hölgy felállásról van szó. Kettő, esetleg három hölgyről, akik valahol az előző kategóriába tartoznának, azonban a férfi “tag” hiányzik. Az urak legnagyobb örömére, ilyenkor elszabadulnak az indulatok, a csajok ott dörgölőznek és csókolják egymást ahol érik. Sok kultúrában ezt időleges leszbizésnek nevezik, ugyanis sajnos nem túl hosszú életű felállás. A többi azonos nemű hölgy ilyenkor elborzadni szokott, és kérdőre vonják a rottweilerjüket vagy a friendzone-árnyékukat (lásd jövő héten), hogy mit élveznek a látványban. Kor: 1-2 perc
Jövő héten már tényleg csak a srácok maradnak. Ha valamit kihagytam kérlek írjátok meg kommentben.