Memo a 2015-ös Szakirányválasztási Expóról

MKHa már a második éved taposod itt, a VBK-n és eddig sikerült a fontos tárgyaiddal egyenesben haladnod, ráadásul tavasz van, akkor bizony minden jel arra mutat, hogy elindult a visszaszámlálás, hogy eldöntsd, milyen szakirányon szeretnéd folytatni tanulmányaidat a BSc-n. Sokan úgy jönnek ide már nyílt napra, hogy előre tudják, mit szeretnének később választani, mások pedig csak ráböknek arra, ami a határidő előtti utolsó utáni pillanatban épp jobban tetszik nekik. Mivel ez egy igen fontos döntés, annak érdekében, hogy Te ne az utóbbi kategóriába tartozz, a Mentor Kör idén is megszervezte Szakirányválasztási Expóját, hogy ezzel is elősegítse az éppen szakirányválasztás előtt álló diákok döntését. Tették mindezt pedig úgy, hogy a Kar mindegyik szakirányáról meghívtak 2-3, éppen az adott szakirányon tanuló felsőbb évest, hogy tőlük bárki bármit kérdezhessen és elmondhassák tapasztalataikat.
Ha minderről esetleg lemaradtál volna, akkor se csüggedj, hiszen a helyszínen a Martos Stúdió Videó stábja minden szakirányról készített egy-egy néhány perces videót, melyben a felsőbb évesek a legfontosabb kérdésekre adtak választ egy interjú keretein belül.

A továbbiakban minden szakirányról szóló interjút megtaláltok, a videók előtt néhány mondatos kivonattal, ami a teljesség igénye nélkül foglalja össze a videók lényegét. Döntéseteket előrelendítő szemezgetést kívánok! 😉

Analitikai és szerkezetvizsgálati szakirány

Erről a szakirányról Mikula Gergő mesélt nekünk, aki azt mondta el, hogy azért jó ez a szakirány, mert itt széleskörű tudásra tehettek szert, a tanszéki kutatási témák is sokrétűek, azonban külső helyen, cégnél, vagy az MTA-n is lehet szakdolgozatot írni. Így a megszerzett tudás széles területen alkalmazható, tehát jó eséllyel juttok munkához diploma után. Az oktatók Gergő szerint jófejek, valamint mindenből tanulhattok egy kicsit, ami véleménye szerint inkább előnyként fogható fel.

Műanyag, textil és anyagtudományi szakirány

Kun Dávidot kérdezték a fenti szakirányról, és a hozzá tartozó alszakirányokról, aki melegen ajánlotta mindenkinek, hogy ezt a szakirányt válassza, aki szeretné jó hangulatban csillapítani tudásszomját. A műanyag alszakirányon előállítással, feldolgozással és alkalmazással foglalkoznak, anyagtudományi alszakirányon a nem-konvencionális anyagoktól egészen a konvencionálisakig mindenféle anyagról tanulhattok, a textil szakirányon pedig a száltechnológia kap hangsúlyt. Mindezek mellett pedig nagyon színes a kutatási témák palettája, így TDK-munka, illetve szakdolgozat elkészítéséhez rengeteg téma közül szemezgethettek.

Gyógyszeripari szakirány

Bell Evelin elsőéves doktoráns hallgató szerint azért nagyon jó választás ez a szakirány, mert kis hazánkban 3, de inkább 4, gyógyszercég elegendő elhelyezkedési lehetőséget ad. Legnagyobb hangsúlyt a szerves kémia kapja, nyilván ehhez mérten válasszátok ezt a szakirányt! 🙂 Emellett azonban van némi műanyagos, illetve biomérnöki vonatkozású munka is a Tanszéken, amibe lehetőségetek van  bekapcsolódni. Fontos azonban, hogy ha itt szeretnétek szakdolgozatot írni, mihamarabb kezdjétek el a munkát, hiszen a kémia nem mindig úgy működik, ahogyan mi szeretnénk, így a szerves kémiai témájú szakdolgozatok elkészítéséhez egy félév biztosan nem elég.

Alkalmazott biotechnológia szakirány

A fenti szakirányról Simon Krisztina, elsőéves MSc-s hallgatót kérdezte videó stábunk, aki szerint a biomérnöki szakon ez a legszínesebb, hiszen mikrobiális, technológiai, és genetikai, valamint ipari vonatkozású tárgyakat tanulhatnak, akik ezt a szakirányt választják. Egyértelmű alappillér a BIM, a mikrobiológia, de a vegyipari műveletek is fontos részét képezik a szakirány gerincének. A Tanszék nagyon segítőkész, van lehetőség TDK-zni, szakdolgozatot írni, vagy bármilyen önálló feladatot végezni. Diploma után főleg iparban, valamint kutatási területen van lehetőség elhelyezkedni.

Élelmiszerminősítő szakirány

A biomérnöki szakról Benyák Bíborka, Balogh Márton és Székely Virág – jómagam – szóltunk néhány szót, hogy miért gyertek erre a szakirányra. Ahogy a szakirány nevéből is látszik, mi élelmiszerminták bevizsgálásával, minősítésével, és analitikai vizsgálatával foglalkozunk. Emellett nagy hangsúlyt kap a minőségbiztosítás és a módszervalidálás, valamint -akkreditálás is. A szakirány előnye, hogy a tantervben sok laborgyakorlat szerepel, így nagy gyakorlatot tudtok szerezni, mire kiléptek a nagybetűs életbe, valamint viszonylag szerteágazó és színes a szakirány, ami abból is látszik, hogy közösen tanulunk például az egészségvédő szakirányosokkal egy tárgyat, valamint az alkalmazott biotechnológiásokkal is kettőt. Az ABÉT-en mindenki nagyon segítőkész, a szakirányfelelős rendkívül emberséges, és több lehetőség is van szakdolgozatot írni, vagy önálló feladatot végezni, diploma után pedig egészen biztos, hogy nem maradtok munka nélkül, ha ilyen területre húz a szívetek. 😉

Környezetmenedzsment szakirány

A környészek környezetmenedzsment szakirányáról Dobos Döniz és Szaniszló Nikolett ejtett pár szót, amiből kiderült, hogy ezen a szakirányon főleg GTK-s tárgyakat tanulhattok, egy viszonylag családias légkörben, hiszen a környészek nagy része inkább a technológiát választja. Ha a dolgok miértje érdekel, nem pedig a laborban szeretnél sertepertélni egész nap, akkor javasolják a lányok inkább ezt a szakirányt. Leginkább auditáló cégeknél tudtok elhelyezkedni, vagy olyan helyen, ahol a környezetirányítási rendszer kidolgozásán munkálkodnak.

Környezettechnológia szakirány

Végül Biacsi Leventét hallgathatjátok meg a környészek technológia szakirányáról, aki elmesélte, hogy a környész-lét viszonylag globálisnak mondható, hiszen környezetmérnökként szükséges más mérnökök munkájába is belelátni. Emiatt ezen a szakirányon találkozhattok szerves vegyipari technológiával, környezetvédelmi berendezések kialakításával kapcsolatos tudnivalókkal, de vannak járműmérnökis tárgyak, illetve környezeti hatásvizsgálatról is tanulhattok, ha ezt a szakirányt választjátok. A Tanszék az Építőmérnöki Karhoz tartozik, ám bekapcsolódhattok minden további nélkül bármelyik VBK-s Tanszékhez is önálló feladatot végezni. Diploma után kisebb céghez kerülhettek, vagy a kormány alkalmazhat benneteket, valamint ahogy terjed a zöld technológia, minden cégnél vélhetően egyre fontosabb szerepe lesz a környezetmérnököknek.

Remélem, hasznos volt minden választás előtt álló hallgatónak a cikk, és sikerült a Mentor Körnek, és természetesen a Martos Stúdiónak köszönhetően is közelebb juttatnunk benneteket a megfelelő döntéshez! 🙂 Az eseményről készült néhány képet pedig megtekinthetitek itt, a Mentor Kör Facebook oldalán.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s