Milyen érzés az EFOTT-on koncertezni? – A 30Y frontembere megmondja

efott_badge_képre_kicsiMindenkiben felmerül a kérdés, hogy vajon milyen is lehet a kordon másik oldalán állni, fenn a színpadon – az EFOTT-on, vagy akár a szülővárosodban. Elkaptuk Beck Zolit egy szóra, és megkérdeztük.

Stúdió: – Szia Zoli van egy perced? El tudnád nekünk mondani, hogy milyen érzés az EFOTT-on zenélni?
Beck Zoli: – Szia, hát jót kérdeztél… Valahogy úgy van, hogy az EFOTT-on szerintem borzasztóan nehéz játszani. Egyfelől azért, mert nagyon együtt van a közönség, itt javarészt egyetemisták vannak, akiknek hasonlóak a problémái, viszonyban vannak egymással, IMG_7879beszélgetnek. És az a helyzet, hogy akkor, amikor úgy játszol egy közönségnek, hogy a közönség maga önmagában a zenekar nélkül közösségként kezd el működni, akkor oda belelépni egy kicsit kívülről és azt mondani, hogy figyelj, elmesélek valamit a világról az mindig egy nehezebb ügy, mint hogy ha úgy szerveződik közösség, hogy eleve a történeteidre jön létre a közösség. Szóval ilyen tekintetben azt képzelem, hogy az EFOTT-on játszani nagyon nehéz dolog. Másik meg, hogy bármilyen furcsa, de nem tudom levetkőzni azokat a frusztrációimat, amik az EFOTT-hoz kötnek. Emlékeim szerint talán 2001-ben játszottunk először az EFOTT-on, és a 30Y akkor egy ismeretlen zenekar volt. Délután 3-tól fél 4-ig játszottunk emlékeim szerint egy sörsátorban, ahol egyetlen egy ember hallgatott minket, az a csávó, aki takarította a sörpadokat. Egyszer csak ez a kedves sörpados ember azt mondta, hogy „nem tudunk-e halkabban játszani, mert egész nap zenét hallgat és baromira idegesíti az, hogy itt is zene van. Nem lehetne legalább addig, amíg ezeket a sörpadokat rendbe rakja kussolni?” Szóval minden alkalommal, amikor az EFOTT-ra érkezem, akkor ez a tizenegynéhány évvel ezelőtti élmény jut eszembe, hogy valami bizonyítani valónk, vagy valami dolgunk van…

S: – Hogy valamit még ki kell hozni belőle, valami többet?
BZ: – Igen, és ilyen tekintetben úgymond tisztán nem is tudok felmenni a színpadra, hogy lesz, ami lesz, játszunk, amit játszunk, hanem mindig viszem az első EFOTT élményeimet, mint zenekari tag, ezt a világot. Szóval ez egy ilyen sztori és ez érdekes dolog, de ezt nehezen írja át az a sok-sok EFOTT, amikor már a nagyon híres zenekar játszott a nagyon nagy színpadokon. Szóval ez az első élmény nagyon élesen él bennem…30yefott

S: – És ehhez képest milyen érzés Pécsett fellépni?
BZ: – Pécs az egy másik történet, szerintem Pécsett más miatt nehéz zenélni. Pécsett azért nehéz marhára zenélni, mert ott élsz. Szóval azért nagyon nehéz Pécsett játszani egy koncerten, mert nem tudsz eléggé eltávolodni a hétköznapoktól. A hétköznapjaidat is az a város szervezi, és egyik nap egyszer csak azt gondolni, hogy ez most egy ünnepnap, mert koncert van azt nagyon nehéz elgondolni. Ott egy egészen másfajta talán közönségtől független kérdés merül fel benned. A zenekarok számára az, hogy utaznak a zenekari buszban, mint majd mi fogunk mindjárt, az egy borzasztó teher. 30y_buszÜlni a buszban 4-5 órát, hallgatni ugyanazokat a mondatokat, mint amiket egyébként 15 éve hallgatsz, ugyanazokkal a válaszokkal élni, mert 15 éve még mindig azt a választ adod, vagy azt a kérdést teszed fel, szóval megterhelő. De közben az történik, hogy ez alatt a 4-5 óra alatt valamiféle metamorfózis történik, amiben szép lassan egyszer csak elrugaszkodsz a hétköznapi valóságoktól és megérkezel a koncertre. Ez Pécsett nincsen, hívok egy taxit, beülünk a csajommal, elmegyünk. És az van, hogy eltelt 10 perc és egyszer csak te zenélsz. Szóval 10 perc alatt megcsinálni, ami néhány órába telik egyébként, azt nagyon nehéz. Szóval egy ilyen komoly ügyben, hogy ha valaki zenél mondjuk, akkor baromira érdemes elolvasnia a Menyhárt Jenőről, illetve az Európa Kiadóról szóló beszélgető könyvet. Mert ott a Menyhárt Jenő éppen azt meséli el, hogy amikor Másik János beszállt a zenekarba, az Európa Kiadóba, akkor a Másik János tanította meg a zenekart arra, hogy a színpadra nem lehet a pultból érkezni. Szóval nincs olyan, hogy ülsz a pultnál, iszod a sört, majd a következő pillanatban a színpadon állsz és te vagy a rock’n’roll hős. Hanem olyan van, hogy el kell jönnöd attól a pulttól és meg kell adnod magadnak azt a 25-30 percet, amíg végül az a fickó leszel, aki aztán el tudja énekelni a dalokat, amiket ő maga el tud hinni abban a pillanatban. Szóval azt hiszem, hogy kellenek ezek a 30 percek, és mondjuk, ha pécsi koncert van, akkor általában kora délutánra kérjük a hangbeállásokat, pont azért, hogy egész nap már benne legyünk a koncertben. Azért, hogy este ténylegesen úgy érkezzünk vissza, már a hangbeállást követően, hogy egy belakott téren vagyunk, és ténylegesen a színpad a mi belakott terünk és nem a színpad környezete, ami egyébként a hétköznapunk színtere.

S: Köszönjük, sok sikert a továbbiakban is!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s