Humans of BME – Mindenkinek megvan a maga története

Brandon Stanton, amerikai fotós és blogger elindított egy lavinát a Humans of New Yorkkal. Most itt a lehetőség, hogy rövid cikkeken keresztül belessetek az egyetem hallgatóinak HOBMEéletébe, hiszen minden egyes ember, aki mellett elsétáltok órák között, vagy előttetek ül előadáson, átélt valamit amit ti nem és tud valamit, amiről fogalmatok sincs. Vagyis nem volt, eddig.

Névvel vagy névtelenül, itt minden történet rólatok, BME-sekről szól, a ti szátokból hangzott el, legyen az hétköznapi témájú, vagy olyan, amiről eszetekbe sem jutna egy szabad órában beszélgetni.

12049680_854890464618732_1436463360725330126_n

  1. “Évek kellenek ahhoz, hogy egy gyerek megértse és belássa, hogy ebben a világban szinte csak az az övé, amiért két kézzel megküzdött. Ezért vannak az szülők. Hogy felkészítsék a gyerekeiket arra, hogy nem lesz mindig alád téve minden, amit akarsz, de attól még lehetsz boldog ember, és ezt nagyon sokan elrontják.

 Az én szüleim nem tették. Én nem voltam elkényeztetett kis házi sátánka, az a fajta, akit legszívesebben fejbe vernél a villamoson a saját sípoló játéklovával, mert tizenöt perce fejhangon visít, hogy neki van a legcsúnyább tornazsákja az iskolában, mert nem rózsaszín. A drága anyuka meg persze mindenkinél okosabb, „nekemnemondjamegsenkihogyneveljemagyerekem” fajta, és vérig sértődik ha valaki meg meri kérni, hogy ugyan szóljon már a kis tündérkének, hogy ne ugráljon más táskáján/térdén/kutyáján.

Engem megtanítottak megbecsülni azt, amit kapok, és nem magától értetődőnek venni. Egyetlen egy dolog volt, amire kislány korom óta hihetetlenül vágytam. Ez nem egy mindennapi ajándék volt, hanem egy ló, ezért nem is nyaggattam a szüleimet vele, elvégre nem olcsó mulatság és óriási felelősség. Lehet, hogy ebből jöttek rá, hogy meg tudom becsülni azt, amit kapok. Sokat lovagoltam, ezért mindig egy sajátot kívántam, és gyakran álmodtam is vele.

A 14. születésnapomon felkeltem, kócosan kimentem a konyhába és elkezdtem mesélni anyukámnak, hogy azt álmodtam, hogy kaptam egy lovat, és egész sötétedésig kint voltam vele terepen, és a legszebb állat amit valaha láttam. Ő prüszkölve belenevetett a kávéjába: „Nem álom volt életem, vagy talán én is álmodtam, hogy a csizmádról sikáltam a sarat egész este?”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s