Muzsika-sziget épül az EFOTT-on

Akármennyilogo_redesigned_efott2016re tombol még a vizsgaidőszak, remélem ti is érzitek, hogy közeleg a nyár és hamarosan mind kipihenhetjük ezt az évet. Remélem, egy dátum mindenki naptárában be van karikázva, hiszen az EFOTT idén is várja a VBK-sokat a magyar egyetemisták legnagyobb fesztiválján.

Jóllehet, a fiatalok elősorban nem hagyományőrző programokat keresnek, mégis nem várt tömegek nótáznak és néptáncolnak, ha házhoz viszik nekik erre a lehetőségeket. Az EFOTT minden eddiginél komolyabb kulturális programmal és egy külön helyszínnel rukkol elő július 12-17. között, Velencén a magyar hagyományok kedvelőinek.  

A szervezők elmondása szerint évek óta megfigyelhető a trend, miszerint a fiatalok az EFOTT-on előszeretettel látogatnak igényes népzenei programokat. Ezért idén egy komplett területet határolnak el ilyen célra. A Muzsika-szigetén a hagyományőrző programok és fiatal zenekarok fellépései mellett ismét élőzenés nótakaraoke és táncház várja majd a bulizókat.

A szórakozást kézműves kínálat, magyaros ételek és széles italválaszték, azaz a gasztro-pontok egészítik ki. Ha ezek mégse csábítanának titeket, marad a hideg sör. Keressétek VBK-s pultosainkat, és máris otthon érzitek majd magatokat!

Közelebb hozni a hagyományokat, megismertetni a fiatalokat a népi örökséggel, és egy fesztiválszcénában nem megszokott kikapcsolódást kínálni – ez a szervezők célja. A programot a Kossuth-díjas brácsás, a Csík Zenekar egyik alapítója, Kunos Tamás állítja össze.efott_4nap_Pozsonyi_068

Mindig is célom volt, hogy megismertessem a fiatalokkal azokat a hagyományos kulturális értékeket, amelyek mára kikopni látszanak, legyen ez a magyar népzene városi vonala, vagy a paraszti kultúra. Színes programot igyekeztünk összeállítani: kipróbálhatják, milyen egy vérbeli cigányzenekar frontemberként nótázni, élvezhetnek hangszerbemutatót, és táncházzal, tánctanítással is készülünk – mondta el Kunos Tamás.  Ki tudna nagyobbat bulizni itt, mint Ti, akik boldogan keltek reggel hétkor a Martos folyosóin zengő trombitaszóra? (Azt hiszem, emiatt az EFOTT-on nem kell aggódni, csak a mi zenészeink ilyen frissek hajnalban.) DSC_8076

A muzsikus azt is elárulta, hogy színpadra lépnek majd a fesztiválozókkal egykorú Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzenei tanszékének zenészei és számos egyéb fiatal tehetség is. – Az egyik kuriózum, ami egy fricska is egyben, a Folksz zenekar lesz, akik elektromos gitárral, dobbal és népi furulyával csábítják táncra az érdeklődőket. A cél az önfeledt szórakozás, az együtt táncoló tömeg belső sodrásánál, ritmusánál pedig elképzelni sem tudok jobbat!

A programleírás szerint a szórakoztatásról olyan külföldön is népszerű zenészek gondoskodnak majd, mint Mihó Attila és bandája, a Folkembassy vagy a Buda Folk Band.

Nem a Muzsika szigete lesz azonban az egyetlen kulturális kikapcsolódási lehetőség az EFOTT-on. A szervezők annyit már elárultak, hogy a nagy sikerre való tekintettel a fesztiválozók idén is mozizhatnak a szabad ég alatt, de színházi előadásokra és egyéb izgalmas élményprogramokra is számíthatnak a Velencei-tóhoz kilátogatók.

Ha meggyőztelek titeket, akkor két tétel között csak  Nagy Leszját kell keresnetek a hetijegyekért, 15 490 Ft-os kedvezményes áron. Őt megtalálájtok a Martos Flóra Kollégium 424-ben, vagy  eléritek az alábbi telefonszámon és e-mail címen:

+36203363428

nagy.oleszja@vegyeszhk.hu

a jegyek JÚNIUS 30-ig kaphatóak!

EFOTT – csak szabadon…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s