Valentin nap férfiszemmel

Tök átlagos reggelnek indult a mai is. Felébredek, visszaszerzem a takaró rám eső felét barátnőmtől, szundi üzemmód 10 percig. Aztán mosdó, öltözés, tükörtojás. A villámra már feltűztem az első falatot, mikor kivágódik az ajtó, és rózsaszín felhőbe burkolva megjelenik a nap igazi nyertese.

jkl Mikor már 10 perce ölelget és szorítása kicsit sem enyhült, szomorúan nézek kihűlő reggelim utolsó gőzcsíkjára, és megadom magam. Kezdődik a Valentin nap.

24 órával ezelőtt – A készülődés

13-án egy barátom segítségével keringtünk olyan plázákban, amelyek létezéséről sem tudtunk addig, a megfelelő ajándékokat keresve. Betértünk kb. végtelen számú üzletbe, és szerencsére némelyikükben találtam egy-egy apróságot. A végére már kezdtem elhinni, hogy szuper csomagot állítottunk össze, mellé persze az elmaradhatatlan rózsaszál. Csupán déltől hatig tartó sétánk alatt meg is lett minden. Vajon tetszeni fog neki? Van ilyene már? Jól írtam le a nevét a gravírozó mesternek? Ezt még gyorsan ellenőriztem, aztán irány haza. Hova rejtsem az ajándékokat? Amíg olyan helyeken morfondíroztam, ahová nő ritkán teszi be a lábát, persze megérkezett Ő is. Gyorsan fellendítettem mindent a szekrény tetejére, ott viszonylag ritkán fordul meg. Előfeladatok pipa.

A Nap – Survivor

Miután az izgalmak miatt 10 helyett 7-kor kelő barátnőm „nagy nehézségek árán” rávett egy „különleges női módszerrel” reggeli szabválom egyszeri kihagyására, közösen megreggeliztünk. Ő elvonult a mosdóba szépítkezni, én pedig a szekrényről levéve ajándékaimat, a fotelban ülve vártam, hogy kijöjjön. Alig 30 perccel később nyílik az ajtó, és megjelenik Ő. Valóban nagyon jól nézett ki. Szemei villámgyorsan azonosították a rózsát és az ajándéktasakot, egy szempillantás alatt már ott is termett előttem. Nyilván valami romantikus szonettet várt tőlem. „Őöö, boldog Valentin napot…?” Költő nem kapott még olyan gyorsan elismerést, mint én erre a három szóra, puszi, ölelés, miegymás. Gyorsan kiszaladt, zacskók között motoszkált, hát persze, hogy a konyhában rejtette el az ajándékát. Ha biztosra akart volna menni, én a mosatlant ajánlottam volna. Remélem, nem vittem túlzásba, hiszen plüsstől a különleges csokin át, a nyakláncig minden volt a tasakban. Odasétált elém, és kaptam…egy tábla Milkát. Szeretetből adta, de kínos volt a „lássuk ki mit kapott” rész ezek után.

Napunk következő állomása a moziba vezetett, ahol olyan romantikus filmet volt alkalmam megnézni, hogy szabályosan csöpögött a vászonról, sétáltunk a gyönyörűen kivilágított Duna-parton, ahol a fújó szélben mindketten megfáztunk, de ez csak másnap jött elő. Szóval a Valentin-napot idén is sikeresen túléltem. Huh.

frg

A tanácsom az, hogy érdemes előre készülni erre a napra, nehogy előtted vigyék el az utolsó rózsát. Egyeztessétek, hogy kb. mekkora értékben adtok-kaptok, nehogy valaki túlzásokba essen, ami átadáskor mindkét félnek ciki. A fontos az, hogy tegyétek egymás napját egy szép emlékké. Kellemes Bálint napot mindenkinek!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s