STÚDIÓS SZÜLINAP (VÉN)SASSZEMMEL

Varga Ágoston írása:

Péntek este van, épp egy éjszakai üzemi kísérleten dolgozom. Egy héttel ezelőtt teljesen más élményben volt részem. Akkor volt ugyanis a Martos Stúdió újraindításának, a Martos Rádiónak a 7. születésnapja. Kicsit máshogy érzem magam így, veteránként, ha egy ilyen bulira visszagondolok. Már most ezer évnek tűnik a múlt hét, és nem csak a hosszúra sikeredett éjszaka és meglepően megrövidült hitelkártya egyenleg miatt, hanem mert elképesztően jó volt újra átélni a stúdiós életérzést:

__img_1578

Este hatkor a megérkezés ünnepi pillanatában eszembe jut minden emlék, amikor éppen hét éve ugyanígy álltunk, öltönybe vágva magunkat és azon rágódtunk, hogy vajon minden úgy alakul-e az este, ahogy azt elterveztük: Ugye működni fognak a hangfalak? El fog indulni a videó? Úristen csak Fejes ne húzza sokáig a nyitóbeszédet! Na mindegy, ha más nem, a buli biztos jól sikerül :). (Pedig akkor még nem is sejthettük, hogy a Tömös & Bruttshow DJ páros mekkora hagyományt teremt majd.)

__img_2153

A dekoráció ismét remek. A lassan már ötven éves Stúdió életképei díszítik a falakat és mindenhol a Stúdió-Rádió sárga és piros színei csillognak. A fogadóbizottság kis névjegykártyákkal lát el minket. Hiába na… öregszünk. Már nem mennek a nevek annyira, ráadásul minden évben folyamatosan bővül a lista – mondjuk az utóbbinak mindig örülök. Belépéskor kis cetlikre kell felírni egy ránk jellemző tulajdonságot, amiről megismerhetnek. Az kötelező official stúdiós #Szeszipreszi welcome drink után kezdetét veszi a program. Első körben húztunk egy cetlit, és ki kellett találni, hogy ki írta magáról, ami meglepően sikeres találati arányt mutat, na persze a jutalom pezsgőért mindenki odateszi magát.

A vacsora ezek után pont időben érkezik, hogy egy kis energiát kapjunk az este további részére. Immár jóllakottan érkeznek a külhonban rekedt stúdiósok beköszönései. Papp Évi a videóstábnak köszönhetően egy nagyon megindító és hangulatos videómontázsban üdvözöl minden jelenlévőt, utána Miguel jóvoltából egy élő stockholmi stúdiós közvetítésben van részünk, ami után jobban értékeljük a 300Ft-os Sopronit a Csocsó Klubban és megtudjuk, hogy az ottani műszaki egyetem bár rendelkezik tűzijáték körrel, de már nem olyan szerencsések, mint mi, akiknek saját rádiójuk lehet.

__img_1136

Ezek után következik a várva várt pillanat, a jelöltek avatása. Örömmel nyugtázom, hogy az avató kard még mindig kiváló állapotban várja a beosztandó fiatalokat. Aki nem érezné át ennek a kardnak a jelentőségét, az csak gondoljon a teszlek süvegre és a reszkető elsősökre – bár esetünkben a reszketést maximum egy jó 60 fokos, házi, alkoholos készítmény válthatta ki. A gólyákat a féllábon elmondott esküjüket követően jelképesen stúdiós lovaggá ütik a régi alapító/exelnök(asszony) stúdiósok. Ezután következik a felszabadult falatozás a születésnapi tortákból.

Az idei ünnepség keretében a stúdiósok egy tombolajátékkal kedveskednek nekünk. A vásárolt tombolák mellé garantált ajándékként egy nagy Martos Stúdió matricát és egy képeslapot is kapunk. A nyeremények amúgy nagyon kreatívnak bizonyulnak: lehet nyerni pezsgőt, színházjegyeket, kétszemélyes vacsorát, vagy akár egy komplett stúdiófotózást a Kör jóvoltából. Személy szerint sikerült megnyernem a „DJ K3KO megamix” CD-t, amire még sikerült egy eredeti szignót is szereznem az este folyamán.

__img_2083

A tombola után véget ért az este hivatalos része. Az AP vette át a terepet, hogy a születésnapos Martos Stúdiót méltó módon megünnepelhessük. A buli folyamán a már említett Tömös & Bruttshow és K3KO mellett TPZ is zenélt nekünk.

A fergeteges akcióknak és az egyetemistabarát áraknak köszönhetően az este további része villámgyorsan eltelt, és egy felejthetetlen bulival zárult az amúgy is elképesztő születésnap. Sok köszönettel tartozom az aktív stúdiós tagoknak, hiszen egy estére ismét visszahozták nekem azt, amiért olyan jó volt egyetemistának és stúdiósnak lenni. Jövőre ugyanitt, ugyanekkor találkozunk!

Az Martos Stúdió 7. születésnapját támogatta a Budapesti Operettszínház, a Trófea Grill Étterem Újbuda és a Szkéné Színház.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s