Vegyésznapok ’17 fellépők: K3k0 és TPZ

Ó igen! A féléves megpróbáltatások mélyéből előbújtak az első reménysugarak, végre valahára ez is eljött: a 2017-es Vegyésznapok. Lehet, hogy már most pihenésért és regenerálódásért sikoltoznak a sejtjeitek, de NEM! Tudjátok jól, hogy ezen a héten nem az alvásé a főszerep. A Sonkázók napközbeni csatakiáltásait estére a vadi új felállású Ars Presso által szervezett bulik dübörgése nyomja el majd, és ahogy Ti is vártátok, hétfőn nem más, mint a jól bevált vegyész DJ-k, K3K0 és TPZ ütemeire verethetitek!

26151616274_247bcf0bc4_o

A művész uraknak folyamatosan bővül a repertoárjuk, és gőzerővel készülnek, hogy Ti az összes elképzelhető táncmozdulatotokat bemutassátok hétfő este, annak is, aki nem kíváncsi rá. Jöjjön, aminek jönnie kell, fájjon, aminek fájnia kell, a srácok idén sem fognak csalódást okozni.

Ha van olyan, aki még nem bulizott eleget velük, annak egy kis háttérinfó, hogy bár K3K0-t idézve, a zene amit magától is szívesen játszik és hallgat, az az underground techno, avagy “röfögő elektro és disznóvágós dubstep”, és TPZ is inkább az elektro területén szeret kalandozni, pontosan azokat a zenéket fogják játszani a fiúk, amire az átlagos, sakálrészeg, földi halandó VBK-s is teljes lelki nyugalomban tud az arcán pörögni. Ezt ők is eszméletlenül élvezni fogják, én pedig biztosan ott fogok rotyogni a tömegben, mint egy bolond, főtt virsli.

32782445734_8870587fd2_o

K3K0 a riói Jézus pózt egyre több helyen alkalmazza, immár másodszor debütált az EFOTT-on, a BME Together Party visszajáró fellépője és a BME Egyetemi Napokon is nagy valószínűséggel futtok bele a zenéjére szeletelő tömegbe. Ez bőven elég ok arra, hogy az elkövetkezendő két hétben csak erre a bulira alapozzatok.

Hatalmas banzájt mindenkinek, és ne felejtsétek, április 10-e és 14-e között a józan ember nem ember! Holnap a következő fellépőről is lerántjuk a leplet, kövessétek figyelemmel!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s