Martos Rádió 8. Születésnap – avagy az ex-főni emlékfoszlányai

Újabb szülinap, idén már a 8.!!! Sürgés-forgás, vásároljunk, süssünk, főzzünk, jaj, de a szerencsesütik sincsenek még készen, a csapatépítő játékokról nem is beszélve… Eh, öreg vagyok én már ehhez…, jaj de mégsem, csak fiatalosan, lendületesen! Minden évben ugyanaz a forgatókönyv. Megszokott, mégis meghitt, ahogy maga a Szülinap is.

Összegyűlik a Stúdió apraja-nagyja (ó, bocsi, a csoportkép idén is lemaradt, valahogy ez sem változik, de azt hiszem, ez az egyetemi éveink végéhez kötődő demencia számlájára írható…), majd egy örök klasszikussal, a  Szeszi-preszivel indítjuk az estét. A kicsik még a sok ismeretlen arctól és némiképp a másnaptól megilletődött arccal tekintenek szét, azonban némi játék és borocska minden lázrózsás arcot inkább borvirágossá tesz, na meg nyelvük is megoldódik, kezdik felvenni a fonalat.

_IMG_6611

Mindeközben örök éhenkórászaink megtörik a meghittséget és egy kicsit valódi énük is megcsillan a diszkógömb tükreiben: „Mikor lesz kaja? Mennyi a fejadag?” – hajtogatják, akár a pereces. Megnyugtatom őket, hogy az éhhaláltól azért nem kell tartani, de a biztonság kedvéért rendelnek egy pizzát. Van, ami sosem változik… 🙂 Vacsora közben mindenki csicsereg, majd megpróbálunk kapcsolatba lépni néhány külföldre sodródott régebb óta fiatalunkkal: Évivel és Tihivel. _IMG_6778Ekkor jön az igazi meglepetés: Tihi hazautazott Németországból, hogy velünk ünnepelhessen, de erről szinte senkinek sem szólt! Mondanom sem kell talán, hogy a következő felvonás az örömkönnyeink visszaszorítása volt. A nagy öröm után Évi is csatlakozott kis társaságunkhoz, bár természetesen akadtak technikai malőrök. Avagy hány technikus kell a Skype hangosításához… 🙂

Vacsora után eljön a keserédes avatás pillanata is. Elnököt váltunk, tagokat avatunk. Valami igazán új kezdete, három év elnökség méltó lezárása. Öröm, és némi mélabú keveredése. A mindenit, akármennyire is nyavalyogtam néha, hiányozni fog, az biztos!

_IMG_6874Első felvonásként megkapom a várva-várt, közepesen titkolt búcsúvideómat, amely inkább viccesre sikerült, mint meghatóra. Na jó, nyilván az is volt! ❤ Majd a hagyományokhoz híven új Elnökkisasszonyunk lábmosása következik. A megbeszélteknek megfelelően úgy egy hétig nem mosott lábat, izé kellemes lábmasszázst kap. Azonban Anyu sem maradhat ki a jóból: kellemes champage-showerben részesül, szigorúan gyerekpezsgővel, az alkoholt mégse pazaroljuk már, kérem szépen! Ezúton is köszönöm Janónak a remek ötletet, illetve magamnak, hogy olyan okos voltam, hogy bevallottam a lányoknak. Okos lány vagy Anna, mindig mondtam neked… 😥_IMG_6901.jpg

Pezsgő-kondenzcsíkos távozásom után eljön az ünnepélyes avatás ideje is. Lala Főnökasszony rögtön két neves úriembert is kap, hogy elindítsa elnöki pályáján: Fejes Balázst és Bujdosó Istvánt. Mi kellhet még? 😉 Eztán jelöltjeink is sorra kerülnek, és Stúdióssá ütjük őket a hagyományoknak megfelelően.

_IMG_6975.jpg

_IMG_7123Köszönetet mondunk Nagyjainknak és felköszöntjük Bruttsót és Dr. B. Kekó Lászlót születésnapjuk alkalmából. Idén is zseniális tortakülönlegességek születtek, köszönjük a szorgos kis Manóinknak! Nincs más hátra, mint ledobni tűsarkainkat és tánccipőre cserélni! Az este további részéről, hát, szerintem kérdezzetek mást, én nyomokban emlékszem a történtekre, de ez így van jól. 🙂

Mit is mondhatnék még? Három év. Sőt, igazából öt. Hihetetlen hogy repül az idő. Lassan én is régebb óta fiatal leszek. De egy pillanatra sem bánom, hogy anno elmerészkedtem – igaz, még félve, hogy ugyan, mit keresnék én a nagy Stúdiósok közt…– a Nyílt Gyűlésre. Életem egyik legjobb döntése volt, a Stúdió pedig megtanított arra, hogy egy félénk kislány is elérheti az álmait, és azzá válhat, akivé csak akar. Köszönök Nektek mindent: a támogatást, a tanácsokat és a végtelen szeretetet. A sok CsütörDrönköt, az asztalon táncolásokat, hogy mindig ott voltunk egymásnak. Stúdió, Rádió, Örökké!

_IMG_7188

P.S.: a képekért külön köszönet a czbfoto-nak, pár napon belül az eltitkolt, illetve buli hevében megörökített pillanatokat is megtekinthetitek facebook-oldalukon!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s