Újra rocknap az EFOTT-on!

A szervezők az idei évben kedveskedni szerettek volna a rocker fesztiválozóknak is, így ez a tematikus nap újra megrendezésre kerül. Utoljára 2014-ben tartottak rocknapot az EFOTT-on, aminek nagy sikere miatt, most újra visszahozzák, nem is akármilyen fellépőkkel!

Az egyik headlinerként szereplő Volbeat, újra hazánkba látogat és reményeink szerint idén is hatalmas bulit csinálnak. A dán együttes utoljára négy éve koncertezett Magyarországon, de valószínűleg ők is izgatottam várják az idei fesztivált, hiszem maguk jelentették be, hogy újra a magyar közönség előtt fognak játszani. A 2001-ben alakult együttes már 6 albumot adott ki, amelyből több arany- és platinalemezes. A heavy metált és a rockabillyt ötvöző világhírű együttest már nagyon várjuk kishazánkba.

volbeat

Természetes a magyar fellépők is kapnak helyet a színpadon, mint például a Depresszió, vagy a Leander Kills, akik az idei Dal című műsorban is megmutatták tehetségüket a Nem szól a harang című számukkal, amit biztos, hogy hallhatunk majd az EFOTT-on is._DSC6250

Persze nem lehet rocknap Tankcsapda koncert nélkül, akik évek óta visszajáró fellépők a fesztiválon. Az egyre többet külföldön koncertező együttes a magyar közönséget sosem hagyja cserben és mindig fergeteges hangulatot varázsol, ami a fiatal és az idősebb korosztályt is megmozgatja.

47

Pogóra fel, srácok!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s