Világsztárok az EFOTT-on

 

Idén az EFOTT színpadára sikerült egy olyan világsztárt elcsábítani, aki még sosem koncertezett Magyarországon. Ez pedig nem lenne más, mint Jessie J. Az énekesnő már sokszor turnézott Európában, de kis hazánkban most először hallgathatjátok meg. Ezt nem szabad kihagyni!

Az angol származású díva már egészen kis korától próbált betörni a zenei iparba, de sokszor csak elutasítást kapott. Az iskolai kórusban azt mondták neki, hogy „túl hangos”. Emiatt a tulajdonsága miatt mostanra valószínűleg hálát ad az égnek, és persze annak, hogy nem adta fel, hanem egyre feljebb és feljebb tört a ranglétrán.

Jessie_J

16 évesen bekerült a BRIT Schoolba, ahova Adele és Leona Lewis is jártak. Zenei karrierjét dalszövegíróként kezdte, és ezen a pályán is tehetségesnek bizonyult. Miley Cyrus és Chris Brown is köszönhet Jessie J-nek pár igencsak népszerű, világhírű számot.

2010-ben jelent meg az első kislemeze az énekesnőnek, Do It Like a Dude címmel. Ezután már egyenes volt az útja, ahhoz, hogy az egész világ megismerje a nevét. Sorra jelentette meg az újabb és újabb albumokat. A Price Tag című számot szerintem még az is tudja kívülről, aki semmit sem tud Jessie J-ről.

Énekesnői karrierje nem csak világkörüli turnézásokban teljesedett ki, hanem a brit és az ausztrál Voice-ban is részt vett, mint zsűritag. Mindemellett egy százmilliós nézettségű ázsiai profi tehetségkutatóban is  sikereket aratott, mint az első nemzetközi versenyző.

jessie-j-1000x500

Talán nem esem túlzásba, ha azt mondom, hogy ekkora popdíva, mint Jessie J, még nem érkezett a fesztiválra, és mi magunk is izgatottan várjuk őt a nagyszínpadra. Jelenleg zajlik a fellépők listájának véglegesítése, a közösségi oldalakon hétről-hétre publikáljuk a már biztos neveket, ezzel párhuzamosan pedig nagy erőkkel szervezzük a színes nappali, elsősorban sport, kulturális és turisztikai programokat – tájékoztatott Maszlavér Gábor fesztiváligazgató.

_DSC6513

Mindezek tekintetében mi nagyon örülünk, hogy Velencére is ellátogat az idei nyáron és együtt bulizhatunk egy ekkora névvel. Mindenki kösse fel a gatyáját, mert ez nagyot fog szólni! 😉

EFOTT, csak szabadon…

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s