Hol, ha nem Barátnők Közt?

Csacsogás, nevetés és pont elég komolyság. Világmegváltó ötletek, kőkemény kritikák és hihetetlennél hihetetlenebb sztorik várnak Titeket ebben a félévben is, ha csatlakoztok a Barátnők Közt műsor hallgatói közé. Hogy hol tudjátok ezt megtenni? Természetesen a Martos Rádión.

Na de kik is ezek a lányok, akik már 2014 óta dübörögnek a műsoron? Nem semmi ugye? A jelenleg futó adások közül a Barátnők Közt a legrégebbi, mondhatni, ma már relikviának számító heti kétszer fél óra. Az eredeti felállás sajnos néhányszor már változott, többen szólókarrierbe kezdtek, lettek új becsatlakozók is, de a banda nem bomlott fel. A kiindulási összetétel Gottscháll Ramit, Szabó Annát és Pálinkás Natit jelentette, ők hárman kezdték el ezt a szép hagyományt, és ültek mikrofon mögé, még gólyaként. Azóta sok-sok év eltelt, többen a brigádból már szinte nyugdíjasnak érzik magukat, de sebaj, mert egy jó szerdai műsorozás bőrfiatalító hatással bír, pláne ha iszunk előtte egyet a Csocsóban 😉 . Később Natit Domján Juli váltotta, aki az előző félévig boldogított minket a stúdiószobában. Idén sajnos búcsúzunk tőle és Annától, mint rendszeres műsorvezetők. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem csendül fel néha a hangjuk a műsorban a félév során, csupán készülnek Fejest ugrani az utolsó egyetemista félévükbe, amihez sok erőt és borzalmas poénokat kívánok Nekik!

14708343_1362418047131980_5362305977672626329_n

A jelenlegi felállás tehát: Rami, a veterán, aki fáradhatatlanul erősíti a csapatot; Dénes Zsófi, akit idén hallhatunk először a műsorban, de biztos vagyok benne, hogy fel fogja húzni a hallgatóink létszámát 😉 , valamint jómagam, Bornemissza Zsuzsi, akit már fél éve hallhattok, ha MR-re tekertek.

Hogy miről lesz szó? MINDENRŐL IS. Kövessétek a Martos Stúdiót, és a műsorok előtt értesülhettek az aktuális témáinkról, vendégeinkről. Várunk Titeket, hallgassatok, írjatok a chaten, vagy telefonáljatok és legyetek velünk Barátnők Közt! Minden szerdán 19:30-tól és hétfőnként 20:00-tól a Tietek vagyunk!

Martos Rádió – Mert Rólad Szól!

 

 

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s