Pompa, pónik, tömör gyönyör, avagy Miguel külhoni kalandjai

Néhányan – bár biztosan nem sokan – azt kérdezhetitek, hogy de ki az a Miguel? Fiatalok, azt hiszitek, hogy nem ismeritek? Emlékeztek arra a sztorira, mikor egy srác Luke Skywalkernek öltözött egy előadáson? Na ugye, hogy ismeritek kedves Miguelünket. Ebben az interjúban azonban nem ezt a történetet vesézzük ki, mert pár söröcske mellett, ő sokkal jobban elő tudja adni, mint ahogy én megpróbálnám elmesélni nektek. Inkább arról lesz szó, hogy hogyan tengeti a mindennapjait a kicsit régebb óta fiatal stúdiósunk. Ugyanis Miguel két és fél éve úgy határozott, hogy itt hagy minket és Stockholmban folytatja tanulmányait.

Azok közé a szerencsés gólyák közé tartoztam, akiket Miguel az utolsó itthon töltött évében vitt be az egyetemi életbe. Tehát mondhatjuk, hogy igazából ő indított el engem a lejtőn. Na jó, csak vicceltem, de igaz, ami igaz, az első rendes egyetemi bulijaimba tényleg ő vezetett. Ezért is sajnáltam nagyon, amikor két és fél éve elmesélte, hogy nem lesz már itt sokáig, kipróbálja magát külföldön is. Azért figyelem emberek, no panic, fél évente egyszer azért el lehet csípni a Csocsóban, csak ügyesnek kell lenni. 😉

Nem húzom tovább, az időt, vágjunk is bele a faggatásba!

Hogy döntötted el, hogy neked külföldre vezet az utad az MSc-s éveid befejezéséhez?

Sose gondoltam volna, hogy külföldre akarnék menni tanulni. Szerettem volna itthon maradni és lapátolni a GDP-t. Szerettem volna, hogy itt maradjon az a tudás, amit én megszerzek. De hát hogyan – hogy nem, összehozott az élet egy szlovén lánnyal, akivel úgy gondoltuk, hogy tök jó lenne közösen külföldre menni és tanulni. Akivel egyébként az előtt, hogy kiköltöztem volna, sem tudtunk nagyon találkozni. Long story short, ez így együtt nem jött össze. Viszont mire én magam oda kerültem, hogy kéne jelentkezni mesterre, akkor már úgy voltam vele, hogy csessze meg a világ, én csak azért is elmegyek külföldre. Skandinávia tök mókásan hangzott (én erre felnevettem :D).

Finnországról lecsúsztam, Norvégiában is kinéztem egy helyet, Svédországban pedig hármat. Végül Stockholmba mentem tanulni, a top 100 egyetem egyikébe. Jobban tetszettek volna a svéd vidéki képzések, csak úgy gondoltam, hogy ha egyetem mellett akarnék dolgozni később, akkor nem 10000 másik diákkal akarok versengeni akármilyen állásért egy 30000-es városban, hanem akkor már menjünk a fővárosba, ott biztosan több lesz majd a lehetőség.

22006786101_a79c4c2821_o

Még az előző évi Show’s Sonkán mesélted nekem, hogy nagyon próbálod fellendíteni az egyetemi életet a külföldi diákok számára is. Hogy haladsz most ezzel a projekttel?

Alapból a svédek eléggé zárkózottak. Hallani lehet erről, hogy az északi hidegség nem csak hőmérsékletben, hanem az embereknél is megjelenik.

De ha isznak, akkor nagyon szeretnek mindenkit, nem? 😀

Óóó akkor nagyon is. És az az érdekes, hogy ez a ridegség igazából első blikkre nem tűnik ki. Az utcán mindenki kedves, a kocsmában meg pláne, de barátkozni nagyon nehéz. Szóval bárki bármikor megmondja, hogy merre kell menni, hogyha eltévedtél, de igazi svéd barátom, például csak egy év után lett.

Az egész elején azzal kellett szembesülnöm, hogy nem sok lehetősége van a nemzetközi diákoknak odakint arra, hogy bekerüljenek a helyi egyetemi közösségi életbe. Ha most belegondolsz, akkor a BME-n is ez van. Fogalmam sincs, hogy a külföldi diákok mit csinálnak itt nálunk. A különbség az az, hogy ide csereprogramra lehet jönni és vannak angol órák, de odakint  az összes mesterképzés angolul van, a svédeknek is. Ezért is volt meglepő, hogy nem tudnak bevonódni a nemzetközi diákok a különböző programokba, annak ellenére, hogy majdnem mindenki tökéletesen tud angolul. Amikor kimentem, úgy gondoltam, hogy én már csak tanulni akarok. Öt év alatt csináltam meg az alapképzést, szóval ezt a két évet inkább már csak tanulásra szánnám. De hát láttam, hogy van teendő. Próbáltam volna valamiben részt venni, hogy megismerjek embereket, de nem sikerült, mert ami angolul volt esemény; szervezet vagy program, arra az elején nem vettek be. Később láttam egy hirdetményt, amin az szerepelt, hogy főszervezőt keresnek a januári cserediákok gólyaprogramjaira.

Arra jelentkeztem, és meg is kaptam, mivel volt innen, a Mentor Körből meg Stúdióból tapasztalatom. Egy fél évig szerveztem, aztán láttam, hogy még mindig lenne teendő és fél év alatt nem lehet megváltani a világot. Úgyhogy emiatt jelentkeztem az őszi szervezésre is. Ez januárban 300, ősszel pedig 1800 új cserediákot jelent. Akkor decemberben járt le az akkori EHK-s főnökömnek a mandátuma, én meg úgy láttam, hogy oké, hogy a gólyaprogramokkal csináltunk valamit, de még mindig tök sok mindent lehetne tenni azért, hogy a nemzetközi diákok jobban és otthonosabban érezzék magukat az egyetemen. Úgyhogy azt megpályáztam, ami nem választásos dolog, hanem inkább egy állásinterjú volt. Az interjúk alapján pedig megválasztottak, és januártól decemberig ez egy fizetett teljes állást jelentett. Ott az a rendszer, hogy elvállalsz egy ilyen mandátumot, akkor egy évig kell dolgozni úgy, hogy közben tanulmányi szünetet tartasz. Ott az az elv, hogy akkor tudsz tényleg a legtöbbet beleadni akármibe, hogyha csak azzal foglalkozol és fizetnek érte.

Hú hát nagy gartula! És hogy birkózol meg a dologgal?

Végre azt csinálom, amit mindig is akartam csinálni. Benne lehetek a közösségi életben, csak nincsenek mellette a tanulmányok, amik zavarnának, úgyhogy sokkal több időm van a feladataimra. És azt vettem észre, hogy ez igazából nem munka, hanem inkább passion. 😀 Szívesen csinálom, rájöttem, hogy nekem ez a szervezés, menedzsment, kommunikáció nagyon tetszik. Ezt eddig is tudtam, és most konkrétan egy éves munkatapasztalatom lesz belőle.

És miket sikerült eddig megvalósítani?

Van egy kis listám, hogy miket szeretnék csinálni. Én ezt úgy hívom, hogy a keresztes hadjárat. 😀 Csomó olyan dolog van, amit csinálhatnának angolul is az egész egyetemen, ami csak attól, hogy angolul lenne, sokkal nyíltabbá válna. Azt akarom elérni, hogy elinduljon egy olyan megállíthatatlan folyamat, ami aztán úgy tud magától gördülni tovább, hogy nekem már nem kell irányítanom ezt. Végső soron ez azt eredményezné néhány éven belül, hogy csomó minden átváltana angolra, vagy legalábbis kétnyelvűre, és elérhető lenne a külföldi diákok számára.

De milyen programok ezek például?

Hmmm, inkább az általános problémát írnám le, aztán mondanék példákat. Ha bele gondolsz mindenhol azok, akik a legaktívabbak a közösségi életben azok, akik az első három-négy évüket töltik az egyetemen. Leginkább első három. Utána az emberek kiégnek 😀 (köszi Miguel). Meg inkább a kutatásukra, meg nem tudom mire akarnak koncentrálni, és ez ott is pontosan így van.

Az egyes karokon, akik döntéshozási pozícióban vannak, azok még az első 3 évesek. Ők utána elmennek a pozíciójukból, és mire pont ez után a 3 év után találkoznának a nemzetközi diákokkal mesterképzésen, akkorra már nincsen befolyásuk arra, hogy mi történik a közösségi életben. Ők akkor már nem tudnak és nem is akarnak változtatni a rendszeren. Azok, azonban akik tudnának, nem is ismerik a rendszernek a problémáit. A nemzetközi diákok legfeljebb 2 évig vannak ott, rosszabb esetben fél évig. Nem tudnak ennyi idő alatt bekerülni a rendszerbe, csak hogy változtassanak rajta. Én most ezt próbálom meg orvosolni. Például, most sikerült workshopokat szerveznünk, ahova a kari diákvezetőket hívjuk el. Ezek arról szóltak, hogy hogyan tegyünk az inklúzióért, és a nemzetköziesedésért. Ettől azt várjuk, hogy akik pozícióban vannak, azok rájöjjenek arra, hogy van probléma, és mivel tisztában vannak a problémával, akarjanak is tenni ellene. Egyébként például itt a VBK-n is állandó probléma az, hogy ki lesz a következő elnök és hogy tudunk-e elég új embert szerezni a különböző körökbe. Hogyha most valaki azt mondaná itt, hogy te figyu, van itt 2000 hallgató, akiket eddig még nem szólítottál meg, pedig lehetnének ők a következők, akkor tök egyértelmű lenne, hogy nyissunk az extra 2000 hallgató felé.

Mindezek mellett pedig folyamatosan „pingelgetem” az embereket, hogy figyu, ezt a posztert lehetne angolul? Mert egyszerűen nem veszik észre. Tizenöt évig számukra csak svédül ment minden… Az elmúlt 10 év alatt ugrott meg a nemzetközi diákok száma. Erről még órákon keresztül tudnék mesélni, de nagyjából ez most az én keresztes hadjáratom. 😀

41631416742_371cca1a60_o

Ha a „hadjárattal” és minden egyébbel végzel, nem tervezel hazajönni?

Röviden, de 😀 Azt gondolom, hogy hosszú távon mindenképpen itthon szeretnék lenni. A legelején úgy gondoltam, hogy tök jó lenne, mondjuk 5 évet kint lenni, munkatapasztalatot szerezni, és aztán hazajönni. Akkor megtehetném azt, hogy kicsapom a mindent az asztalra, hogy nekem ilyen meg ilyen tapasztalatom van, és akkor meg tudnék élni itthon is. Mondjuk nem úgy, mint ahogy odakint tudnék, de akkor is elég jól. Ez a terv most annyiban változott, hogy január óta van itthonról barátnőm, aki viszont hivatásából adódóan nem tudna külföldön dolgozni. Most az a terv, hogy decemberben végzek az EHK-val, aztán fél év a diplomamunkám, utána pedig 1-2 évig jó lenne dolgozni. Azután pedig hazajönni.

Beszéljünk egy kicsit a képzésedről! Kíváncsi vagyok, hogy mennyivel másabb az oktatás kint, hogy is megy ez nálatok?

Hát, azt kell, hogy mondjam, hogy nem feltétlenül jobb az oktatás. Azt nagyon érdekes látni, hogy mondjuk Franciaországon kívül Nyugat- és Észak-Európában csak könnyebb oktatás van, mint itthon. Ez valahogy a szocialista rendszernek a maradványa lehet, ez a nagyon frontális, nagyon részlet alapú oktatás. Például, hogy az évszámokat, az egyenleteket kívülről kell tudni stb… Mondjuk egy villamos, vagy egy gépész karról egyáltalán nem meglepő, hogy kibuknak az emberek, mert itt nem is érdeke a rendszernek, hogy megtartsák a gyerekeket. Svédországban viszont az van, hogy kibukni kvázi lehetetlen, maximum évet kell ismételni. Negyedéves rendszer van, ami azt jelenti, hogy egy negyed évben van 15 kreditnyi órád, viszont ott egy óra 7,5 kredit. Tehát egy negyedévben van két órád, úgyhogy egyszerre csak kétfelé kell figyelni, nem pedig legalább öt felé. Nekem például sokkal jobban fekszik, mert mindig is az volt a bajom, hogy elvesztem abban a sok tárgyban.

Az egyik kedvenc órám „Cell factory” néven futott, ami arról szólt, hogy hogyan tudunk különböző sejtekkel különböző anyagokat termelni a sejtek genetikája és tulajdonságai alapján. Úgy nézett ki, hogy kiosztottak nekünk forrásokat, friss cikkeket, abból a témából, amiket éppen akkor vettünk. Következő órára át kellett olvasni a forrásokat és kis csoportokra leosztva fel kellett dolgozni a témát adott céllal. A kedvencem az volt, amikor az egyes kis csoportok megkapták a különböző sejttípusokat, aztán érvelni és vitázni kellett az osztály előtt arról, hogy igenis, a mi sejttípusunk az, amivel a legjobban lehet termelni az adott célterméket. Így feldolgoztad a friss tudást, felhasználtad az érvelésedben a cikkeket és mivel érveltél és gondolkodtál, jobban megragadt benned a téma. Így megismerted a többiekét is, hiszen ők is úgy adták elő, hogy az legyen a legjobb.

A másik kedvenc példám pedig a „Bioprocess design” című tárgy volt. Ez tulajdonképpen a biomérnöki képzés megkoronázása. Két csoportra osztottak minket, mindkettő egy-egy kutatócsoport volt, a tanárok pedig a megrendelők. Azt mondták, hogy a negyedév végére termeljünk ebből az enzimből ilyen mennyiségben, ilyen tisztaságban, ilyen módszerrel adott célterméket. Rendelkezésünkre állt a teszt labor, reaktorok, a vegyszerek, minden.  Az első 2 hétben előadások voltak, elmondtak mindent, hogy mi hogy működik. A számítógépes szimulációtól el kellet jutni egészen odáig, hogy az 500 literes reaktorban annyit, és olyan tisztaságú anyagot termeljünk 2 hónap alatt, amit a „megrendelők” vártak tőlünk.

És sikerült végül?

És nem sikerült. 😀 Nem tudom hány év alatt, csak az előttünk lévő évfolyam tudta megcsinálni, közülük az egyik srác már laboráns volt. De azért ez rendesen megnevelt és igazi csapatmunka volt. Egyébként ekkor sikerült svéd barátot szereznem. Reggel 8-tól délután 5-ig bent voltunk a saját kis kutatócsoportunkkal. Le volt osztva mindenkinek a szerepe, volt a projektmenedzser, volt a titkár, valakinek a szimuláció volt a szakterülete, valakinek a kis pilot-fermentáció, valakinek pedig a nagy kihozatalú fermentáció. Úgy nézett ki, hogy az egyes munkaszakaszokban, akinek éppen az volt a szakterülete, elmondta mindenkinek, hogy gyerekek, erről ezt kell tudni és így kell csinálni. Egy hét múlva megint más ember vette át a vezető szerepet.  Amikor meg már nem tartottak előadásokat, tök jól megtanítottuk egymásnak a saját szakterületünket és jó volt a társaság. Minden péntek délután sütiztünk meg teáztunk. A tanárok eleinte úgy gondolták, hogy a 2 csoport versenyezzen egymással, de a vége az lett, hogy folyamatosan összebeszéltünk és összevetettük az eredményeket. Végül az 500 literes fermentációt is együtt indítottuk el.

Ez a legdrágább óra egyébként az egész egyetemen, mert az 500 literes reaktort feltölteni vegyszerekkel… Nem két fillér, valljuk be. Amikor aztán ennek vége volt, kivettek nekünk egy szállodai konferencia központot, egész napos ellátással, hogy mutassuk be az eredményeinket és meghívták a céges képviselőket, akik a kurzus elején tartottak előadásokat.

Hát igen, nem nagyon tudom elképzelni, hogy nálunk is lenne valaha ennyi pénz, hogy ezt meg lehessen csinálni…

Ja, én azon néztem nagyot, amikor megkérdeztem, hogy az elmosott küvettát hova tegyem? Erre csak néztek rám, hogy hát azt itt mindig kidobjuk. Nem tudom hány doboz küvettát használtam el, mert a szekrény tele volt, és senki nem sajnálta.

Más órák egyébként nagyjából ugyanolyanok voltak, mint itt. Közepesen érdekes előadások, laborok, amiken nem mondanak el semmit, hogy mit és hogyan csinálj, majd magadtól kitalálod úgyis. Összességében nem hiszem, hogy annyival több tudást tud adni ez a kinti képzés. Jó, mondjuk a BME biomérnök mesterről nincsen információm, de egyáltalán nem hinném, hogy kint többet tanulnának, mint itt.

Jó hát persze, de azok alapján, amiket meséltél sokkal gyakorlatiasabb. Ha engem odaállítanának egy fermentor elé, valószínű elsírnám magam. 😀

Ez attól függ, hogy milyen szakirányon voltál, milyen szakdogát csináltál. Szerintem itt eléggé megedzenek minket. Nem csak munkabírásban – mert abban egyébként baromira –  de tudásban is. Azt tapasztaltam ebből a munkateher szempontjából, hogy nekünk minden egyszerű ezután. A francia barátaimmal beszélgettünk arról, hogy nem tudnak magukkal mit kezdeni, mert olyan sok szabadidejük van, mert ott is baromi kompetitív az egyetemi képzés. Amikor volt egy beadandónk meg egy vizsgánk egy héten, akkor volt olyan svéd szaktársam, aki 2 hétig be volt parázva, hogy őt most hagyjuk békén, mert nemsokára beadandó és vizsga lesz.

Egyébként ez az egész társadalom hozzáállása, hogy minek stresszeljük az embert, hogyha lehet kényelmesen, normálisan és egészségesen csinálni mindent. Az EHK-ban, ahol heti 40 órát várnak el tőlem, rendszeresen rám szólnak a munkatársaim, hogy menjek már haza aludni meg pihenni. Megkérdezik, hogy mikor szánok időt magamra, mert az kell. Ugye alszol eleget? Miért ülsz ilyen sokat, ha az asztalt magasabbra is lehet emelni? Tudtad-e, hogy az ülés az új rák? És ezeket nem viccből mondják. És csak annyit dolgozz és csak annyit tanulj, hogy ez ne menjen rá az egészségedre. Itt mikor mondott nekünk olyat laborvezető utoljára, hogy ne hajtsd túl magad? (#szervetlenlabor) Ez az, ami igazán tetszik a rendszerben, hogy kényelmes. És úgy érhetsz el eredményeket, hogy nem stresszeled túl magad.

Ajánlanád másnak is, hogy menjen Stockholmba?

Igen, egyébként ajánlanám, csak meg kell tanulni svédül.

Tényleg, és te tudsz svédül?

Igazából lett volna két évem megtanulni, de közben minden mást csináltam. A német miatt értem egy kicsit, de ahhoz, hogy munkát kapjak, mindenképpen kell kell tanulni a nyelvet.

Kicsit összegezve, jó helyed van, nem bántad meg?

Nagyon jó önismereti kaland volt az egész, mert annyi új hatás ért. Sok olyan oldalamat tudtam felfedezni, amire eddig nem volt lehetőségem. Most ez, a tápláléklánc tetején menedzseri pozícióban lenni… Egyébként erre gondoltam már itthon is, de átlagban véve jól elvoltam azzal, hogy kiskatona meg kiscsoport vezető vagyok. Azért tudtam, hogy bennem azért lehet valami nagyobb is, ezt kint ki is tudtam próbálni, és nagyon belejöttem.

Zárjuk a beszélgetést szerintem egy kis kedves történettel, mit szólsz? Mesélj nekem Stockholm csirkéiről! 😀 Mármint nem a nőkre gondolok, hanem a szobrokra, akikkel egy időben mindig fotózkodtál és csináltál nekik egy Instagarm oldalt.

Az úgy nézett ki, hogy amikor kiköltöztem, akkor gondoltam, hogy csinálok egy olyan Instagram profilt, ami polgárpukkasztó jellegű. A közel-keleti bevándorló szemszögéből a svéd Nyugat-Európa és a modern világnak a kifigurázása, kb. ilyen „Borat” jelleggel. Úgy nézett volna ki, hogy lefényképeztem volna a WC-t, és oda írtam, volna, hogy “Nahááát, itt Európában ilyen kerámia dolgokban végzik a dolgukat”. Egy üzbég bevándorló lettem volna, Akhmal. Megnéztem a tipikus üzbég neveket, és az Akhmal benne volt a top 5-ben. Az lett volna a profil neve, hogy ”make Akhmal great again”.  A profilt egyébként megcsináltam, csak nem kezdtem vele semmit, viszont mindenképpen akartam valami más jellegű dolgot.

Minden reggel, amikor mentem az egyetem felé, akkor elmentem egy olyan árkád alatt, ahol volt egy csirke szobor. Az egyik csirke éppen csipeget, a másik pedig csak így áll. Csináltam vele egy selfie-t, hogy milyen menő, csirke :D. Rájöttem, hogy én minden reggel itt megyek el, mi lenne, ha napi csirke profil lenne és csak ennyiből állna az egész. Így született a fotochicken nevű oldal. Ha jön valaki hozzám látogatóba, akkor egy csirkés selfie mindenképpen megy.

44581794_1939163609452523_8502926538927243264_n

Hát ennek igazán örülök, ugyanis úgy alakult a dolog, hogy novemberben végre én is meg tudom látogatni Miguelt és csapunk egy jó magyar bulikát. Remélem, akkor lesz városnézés, fejen pörgés, na meg persze a csirke. A következő cikkben már egy élménybeszámolóval tudlak majd meglepni titeket.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s