Ahogy szépen telik az idő, egyre kevesebb idegszála marad az embereknek egy jó szervetlen labor, vagy egy kellemes matek előadás után. Teljesen érthető, de valahogy ennek hála az embereknek is kezd eltolódni az értékrendje. Valahogy ennek a cikknek a célközönségével (igen gólyák, rólatok beszélek) is elhitették, hogy amikor az ember végigtanul három éjszakát egymás után, akkor még egy előadásra van szüksége, nem kikapcsolódásra. Ennek az átkos gondolatnak a legyőzésére szent hadjáratot indítanak a megmaradt, lassan minden támogatást elvesztő öntevékeny körök, akik közül az első sorban harcol, félelmet és túl tömény alkoholt nem ismerve a Martos Bogrács Kör is.
Mi az első, ami eszébe jut bármelyik elsősnek? Szerintem ugyanaz, mint annak idején nekem is, mikor megszólalt egy felsőbb éves: „Hát igen az elsősök fele ki szokott hullani első félévben – vagy – Tanuljál, mert nézd meg én is hogy jártam.” Emlékszem a kellemes érzésre, mintha a sörrel együtt lenyeltem volna a korsót is, úgy összeszorult a torkom. Aztán jött a rádöbbenés, hogy tanulni kell, de a szórakozásnak és a gőzkieresztésnek is meg van az ideje.
Hol is találhatna erre alkalmasabb helyet, időt és társaságot az ember, mint a Bogrács Körben? Első alkalommal biztos mindenkit megijeszt Szültén a szakácskötényében, ahogy csigákat belező óvodás arckifejezésével bontja a babkonzervet, és Bálint, aki a földről is felszürcsöli a kiömlött szesztartalmú nedűt, vagy a kör elnöke, Tihanyi, aki két hányás közti fejszerkezettel kavargatja a darált húst, mert megfeküdte a gyomrát az elit-keserű. Teljesen érthető a riadalom, azonban pont ilyen arcok kellenek ahhoz, hogy az ember ne feszengjen, mint egy negyedéves kolléga szerves vizsgán. Itt nem tud olyat csinálni az ember, ami gáz lenne, mert van legalább három ember, aki gázosabb sztorikat tud mesélni.
Három ember keveri, ebből az tud főzni, akinek a legtöbb haja van, ki ő? A megfejtők között egy ingyenes kondérkeverést sorsolunk ki a következő főzésen.
És ha még szeret is főzni az ember, csak nem tud? Kit érdekel? A hagymapucolás megy mindenkinek, részegen meg azt hiszed, hogy tudsz főzni, és úgyis meg akarod majd keverni a kondért. Főzni meg kell, hogy ne halj éhen. Ha mindig otthonról hozol kaját, egyszer úgyis megunja anyád, és megtanít. Ha az ember elmegy a főzésre, azért tegye, mert laza, kissé autista emberekkel akar bemelegíteni az estére, és nem két év után ideg-összeroppanást kapni, mert csak tanult és tanult és tanult. Egy próbát megér.
A vezetőség főzőtudományát kecsegteti a jelölteknek
Azonban ha valaki csak enni szeretne egy jót, mindenképpen vegyen jegyet, és egyen egy jó nagy adag, finom kaját. Ha nem is akar részt venni magán a főzésen, legalább ennyivel támogassa azokat, akik szívüket-lelküket belefőzték az ételbe. (Meg hát spórolásnak se rossz, mert tényleg nagy adagot adnak, és ha magadnak készíted se jön ki olcsóbban.)
Kitartást, találkozunk a következő főzésen, NOVEMBER 3-án, csütörtökön. A jövő szakácsait 13:00-tól várják, 18:00-tól pedig a haspókokat. Igazi magyaros HALÁSZLÉVEL készülnek Nektek! Addig is látogassátok a Martos Bogrács Kör Facebook oldalát, és kövessétek nyomon a főzéseket.