Életemben először kijutottam az EFOTT-ra! Itthon már az applikáció segítségével nagyjából összeszedtem, hogy milyen koncertekre szeretnék elmenni, hogy nehogy lekéssek valami számomra fontosról. Szerintem a legjobb koncertet az UFO együttes csinálta, ugyan nem sok saját számot játszottak el, de hatalmas bulit csináltak.
Persze ez csak személyes vélemény és nem lepődök meg, ha valaki azt mondta, Jessie J vagy John Newman jobb volt. Számomra a rendezők egy keretet adtak az egész fesztiválnak, hiszen a fesztivál elején Necc party volt, ahol iszonyatosan jót bulizhattunk utolsó nap pedig rock-nappal búcsúzhattunk a fesztiváltól. Fontos még megemlítenem a Rauch-sátrat, ahol a fiatalok kiabálták az Ivan & The Parazol számokat, vagy együtt énekelték Beck Zolival a 30Y dalokat, de mellettük még fel***hatták a kéket az Irie Maffiával.
A nagyszínpad pedig tömegeket vonzott minden este. A már említett brit előadókon kívül itt is sok magyar fellépő volt. Punnany Massif és Margaret Island, akik nevéhez fűződik a tavalyi EFOTT himnusz is, de Halott Pénz, Majkáék és a Wellhello csapata is tiszteletét tette.
Persze egy fesztivál koncertek nélkül nem sokat érne, de sör nélkül se lenne az igazi. Szerencsére az EFOTT elég diákpénztárca-barát. Itt persze nem csak az italokra kell gondolni, hanem az ételekre is. Rengeteg lehetőség volt és szerintem mindenki megtalálta a számára legjobbat. Aki jobban szereti a saját főztjét, az a Lidl mellett megfőzhette, süthette az ebédjét. Az egyik kedvencem a levesező volt, ahol nagyon finom és hideg gyümölcslevest ettem egyik nap. Persze a Zing előtt általában hosszú sor volt, de a Vegan Love is kijött, aminek nem csak a vegánok örültek, hanem azok is, akik csak ki akarták próbálni a húsmentes ételeket. Helyben sütött pizzát, gyrost, tésztát és persze a tipikus strandos menüt is megtalálhattuk a fesztiválon.
És ha már kibuliztuk magunkat és teli a pocak is, akkor jöhet egy kis alvás. Két kemping is volt, mi a Hervis kempingben voltunk, aminek előnye, hogy közel van a nagyszínpadhoz, szóval, ha késében van az ember, akkor is hallja a koncertet, de sajnos árnyék az nem sok van. A sátrazás hátránya hogy reggel 8-9 körül nagyon meleg van. Ilyenkor az emberek fele megpróbál még a kempingben az árnyékban aludni kicsit, vagy gyors zuhany és irány a strand. Szerencsére a jéghideg víz hamar lehűti és felfrissíti az embert. A strandon rengeteg az ember, nem túl sok a fa, de azért mindig találni egy kis árnyékot. Tehát pihenés a parton, pancsi a Velencei-tóban aztán gyors készülődés és mehet a buli megint hajnalig. Amit sajnálok, hogy kihagytam, az a Rossmann általi sminkelés és hajcsinálás. Itt persze mindig sorban állás volt, de gyönyörű fesztiválsminkkel jöttek ki a lányok. Szóval jövőre tuti én is végigállom a sort.
Remélem kedvet kaptatok Ti is és jövőre találkozunk kint az EFOTT-on!
EFOTT – csak szabadon…
/Sipkai Elza/