interjú címkéhez tartozó bejegyzések

Műegyetemistaként ’56-ban: Interjú Nacsa Jánossal

Egy kerekasztal-beszélgetés keretein belül lehetőségünk nyílt testközelbe kerülni az 1956-os forradalommal. Itt nem filmvetítésről, megemlékezésről van szó, hanem emberekről. Eljöttek a forradalom műegyetemistái, az akkori “jövő mérnökei”, akikről ma már csak a történelemkönyvekben olvasunk. Akik a gyújtózsinórja voltak Magyarország egyik legmeghatározóbb eseményének. Nacsa János és társai történelmet írtak. Most itt, a BME-n, ami akkor annyira volt az övék, mint most a miénk, meséltek nekünk:

thumbnail_okt23_002

Műegyetemistaként ’56-ban: Interjú Nacsa Jánossal Tovább olvasása

“A saját igazságunkat beszéljük el” – Interjú Beck Zolival, a 30Y frontemberével

Mi, a Stúdió fesztivál-küldöttsége is, ahogy sokan mások, akik -1. naptól kezdve hoztuk a EFOTT hangulatát. Emiatt vörösre égett bőrrel és kótyagos fejjel estünk neki az első napnak. Azonban az egyszerű fesztiválozókkal ellentétben, meg kellett komolyodnunk estére (legalább is ezt hittük), mert alkalmunk adódott Beck Zolival beszélgetni a nagyszínpad backstage-ében egy interjú erejéig. A komolyságban hatalmasat tévedtünk…

27857561103_3ac418ee1b_o.jpg

“A saját igazságunkat beszéljük el” – Interjú Beck Zolival, a 30Y frontemberével Tovább olvasása

Tanár Úr, kérem! – Dr. Csontos József

Tanar_ur_keremMár nagyban dübörög a félév, a negyedik hetet tapossuk, noha alig eszméltem fel a regheti torokfertőtlenítésből… Szóval újra pötyögünk nektek, hogy a heti fáradalmak közt legyen 2-3 perc pihenőtök is, higgyétek el, kis testetek megköszöni! 😉 A félév nyitásaként Dr. Csontos Józseffel készült interjúmat hozom el nektek, akiből sosem néztem volna ki, hogy ennyire bőbeszédű is tud lenni. 🙂 Jó szórakozást! Tanár Úr, kérem! – Dr. Csontos József Tovább olvasása

A pénisz nélküli gyík mélyrepülése és felemelkedése

Amikor csak úgy ráér az ember és úgy dönt, hogy kultúrálódni akar, tisztában lenni a nap híreivel, felcsapja az index.hu-t, és átnézi a nagyvilágban történteket, a gazdasági híreket, néhány elvetemült elolvassa a ma is tanultunk valamit rovatot, ami pályázhatna a “cikkírás McDonald’s-a” címre (nem rossz, nem akarja tudni az ember miből van, de hogy totál üres és jól nem lakik vele az is biztos). Az igazán hardcore olvasók pedig felcsapják a tudományos rovatot, hogy tudást és intelligenciát szívjanak magukba. Erre az arcába csapják az embernek a tuatara gyík nem létező falloszát.

A pénisz nélküli gyík mélyrepülése és felemelkedése Tovább olvasása

Puskás Petiék Velencén önkénteskedtek – Fellépővé avanzsál az egykori fesztiválozó

efott15_logo_v1_big_transp(1)Puskás Peti most először áll át a túloldalra: az EFOTT-ozó közönség sorai helyett a színpadra. A fesztiválrajongó öccsével, Danival és az Óbudai Egyetem önkénteseivel nemrégiben Velencére látogatott, hogy a július 14-19. közötti időszakra már biztosan virágba boruljon a város. Mint kiderült, az énekes szívesen szakít időt egy kis kertészkedésre kedvesével közös lakásában is.

Puskás Petiék Velencén önkénteskedtek – Fellépővé avanzsál az egykori fesztiválozó Tovább olvasása