magyar rádió címkéhez tartozó bejegyzések

Nemzeti ünnepünk, október 23-a

október 23.Sajnos manapság napról-napra közeledve egy-egy nemzeti ünnepünkhöz, egyre inkább “botrány-szagú” a levegő kicsiny országunkban. Ennek ellenére nem szabad megfeledkeznünk arról, miért is van a három nemzeti ünnepnapunk. Ráadásul Nekünk, műegyetemistáknak még vonatkozásunk is van az 1956. október 23-án történtekhez.
Nemzeti ünnepünk, október 23-a Tovább olvasása

Kiss Pista

kisspista_cropped emléktáblaKiss Pista, ahogy mindenki hívta, neve fogalom volt a Martos Stúdióban, a kollégiumban, a Karon és még egy Egyetemen is. Nem túlzás ez, mert szaktudása, és személye példát állított bárki elé. Szakterületén elérte azt, amit minden alkotó ember keres, a csúcsot. 1970 körül kezdett stúdiózni, és a nyolcvanas évek elejére a Magyar Rádió munkatársaként, hangmérnökként az LGT – Loksi című albumát a zenekar szinte egyenrangú társaként keverte. Alapító tagja volt a Stúdiónak, technikai fronton nélküle elképzelhetetlen lett volna az indulás. A vezérletével, szakmai felügyeletével és tevékeny részvételével kábelezték be az egész Martos Kollégiumot, hogy minden szobában hallani lehessen a Stúdiót. Ő maga tervezte és készítette az első igazi keverőasztalt, amely 10 évig szolgálta aztán a stúdiózást! Emberileg egy rendkívül kedves, barátságos, szerény, segítőkész, de ugyanilyen módon eltökélt ember is volt egyben. A legtalálóbban úgy jellemezhetnénk, ő volt a profizmus megtestesítője.