Véleményem szerint mindannyiunkkal előfordult már, hogy egy hosszú fárasztó nap után, túl két zh-n és egy laboron, úgy érezzük, hogy megérdemeljük a kényelmet. Ekkor legtöbbször jól esik egy levezető sörrel megkoronázni a napot, és hogy teljes legyen az élmény, ezúttal nem a Kőbambihoz nyúlunk először, hanem inkább valami extrábbra vágyunk egy kellemes helyen. Hiszen ma megérdemeljük. Például ilyen, és még sok más egyéb alkalomra kínál lehetőséget a B8 Kézműves Sör és Pálinkabár.
pálinka címkéhez tartozó bejegyzések
KIPRÓBÁLTUK : Pálinkávé – videó a cikkben
Épphogy megiszod a reggeli kávédat, szobatársad már rá is vesz egy napindító-kerítésszaggató pálinkára. Mindannyiunk számára ismerős helyzet. A Martos Stúdió tudományos munkatársai kifejlesztettek egy eljárást, mellyel ezek a reggeli rutinok egyszerre elvégezhetők.
Kocsmatúra – Háztáji Mulatság
Van valami szívet melengető érzés abban, mikor az ember a hatodik héten kezdi érezni, hogy a környezetében kezdenek baljós jelek megjelenni. A szobatárs bemegy a ZH előtti előadásra, nekiállsz anyagot elkérni/összesíteni, kezd fogyni az előző héten kapott ösztöndíj, egy-két tanár arcán pedig kiül a szokásos “ti most nagyon meg fogjátok szívni” barátságos mosoly. Ennek örömére úgy érzem, mielőtt beüt a mennykő a hetedik hét formájában, bulizzunk egy nagyot. És nem máshol mint a saját szobánkban/albérletünkben.
Vegyésznapok 2014 – Borozó
A Vegyésznapok alatt ismét kinyílik a kollégium méltán híres Borozója! A szervezők nem változtattak az évek óta jól bevált recepten: jó hangulat, patakokban folyó bor, élő zene, zsíros deszka! És ami a csövön kifér!
Show’s Sonka – előfeladatok
Tegnap véget ért a csapatok jelentkezése a Show’s Sonkára. Ez azt is jelenti, hogy fény derül az elő feladatokra. A csapatok már tudják, most veletek is megosztjuk ezen információkat. Azonban csak burkoltan, hogy kíváncsivá tegyünk titeket.