vetélkedő címkéhez tartozó bejegyzések

Felező Bál 2016

dsc_0048

Egy hete ilyenkor már javában  folyt a 2016-os Felező Bál, a harmadéves hallgatók kiélvezhették a teli tányérok és soha ki nem fogyó poharak adta örömet. Tanulmányaik ezen pontján végre mindnyájuknak volt egy estéje, hogy koccintson társaival arra, amit eddig elértek, és amit még ezután fognak. A visszafogott ünnepi hangulatot szenzációs vetélkedő, valamit egy teltházas buli váltotta. Metz Laura, felező diák most megosztja veletek élményeit az estéről:  Felező Bál 2016 Tovább olvasása

Felező Bál – Welcome to 2004

Az őszi félévek mindig olyan izgalmasan indulnak. A regisztrációs és az első héten nincs semmi dolga az embernek… a másodikon se, aztán a harmadikon se nagyon, ezért az embernek bőven van ideje közösségi életet élni. Megjönnek a gólyák, bemutatják nekik az egyetemet, pörög az élet. Milyen szerencse, hogy a félév közepére berakják a Felező Bált, pihenésképpen, hogy az első és másodévesek tudjanak min szervezkedni, a harmadévesek örüljenek, hogy már eddig eljutottak, és még pontosan ugyanennyi kézi- és szájmunka kell a diploma második feléhez (a szóbeli és az írásbeli vizsgákra gondolok). Jómagam, – ötödévesként – pedig kellemesen nosztalgiázhatok, hogy bizony nekem is milyen jó volt a Felezőm. Legalábbis azt mesélik…

Felező Bál – Welcome to 2004 Tovább olvasása

Show’s Sonka – lezárult a jelentkezés!

sonkaIdén is hatalmas érdeklődés övezi a vegyészkari vetélkedőt, a Show’s Sonkát! Már a jelentkezés első napján négy csapat leadta a nevezést a versenyre. Ma pedig örömmel tudathatjuk Veletek a hírt, hogy beérkezett a 12. vegyész csapat nevezése is, így a jelentkezést a 2012-es Show’s Sonkára lezárjuk! Részletekért katt a folytatásra! Show’s Sonka – lezárult a jelentkezés! Tovább olvasása

Már csak egy hét …

vbklogoAhogy már korábban is megírtuk, több száz gólya nyert idén is felvételt a BME-VBK-ra. Reméljük már többen látogatják közülük is oldalainkat, mivel az elkövetkező egy hónapban főleg hozzájuk, hozzátok fognak szólni cikkeink. Mi mással indulhatna egy elsős egyetemi élete, mint a gólyatáborral.

Már csak egy hét … Tovább olvasása

Show’s Sonka – előfeladatok

sonka

Tegnap véget ért a csapatok jelentkezése a Show’s Sonkára. Ez azt is jelenti, hogy fény derül az elő feladatokra. A csapatok már tudják, most veletek is megosztjuk ezen információkat. Azonban csak burkoltan, hogy kíváncsivá tegyünk titeket.

Show’s Sonka – előfeladatok Tovább olvasása