2011. április 17-23. között ismét Magyarország kapta a divízió 1-es jégkorong világbajnokság rendezési jogát. Az eredetileg hat csapatos tornának a Pap László Sportaréna adott otthont. Azért csak eredetileg hat csapatos tornáról van szó, mert ugye a házigazda magyar válogatott mellett, a tavaly is divízió 1-es tagsággal rendelkező Hollandia és Dél-Korea , az A-csoportból kieső Olaszország és a C-csoportból feljutó Spanyolország mellett Japán nemzeti csapatának is helye lett volna a világversenyen, de a szörnyű természeti katasztrófa miatt lemondták a szereplésüket.
A lebonyolításról annyit kell tudni, hogy minden csapat játszik mindenki ellen, és az első helyezett felkerül a legjobbak közé az A-csoportba, addig az utolsó helyen végző válogatott visszacsúszik a C-csoportba.
Óriási érdeklődés övezte csapatunk meccseit, rengeteg jegy elfogyott már elővételben. Nem csak az érdeklődés, hanem az elvárás is nagyon volt, ugyanis reális győzelmi eséllyel léptünk jégre minden meccsen, kiharcolván a feljutást, ami egyszer már sikerült kivívnunk (2008 Szapporo 🙂 ).
Az első mérkőzésen meg is telt az Aréna, ami közel 9000 nézőt jelent. Csapatunk esélyeshez méltóan lépett pályára, egy pillanatig sem volt kérdéses a győzelmünk. A gyönyörű gólokkal tarkított meccsen végül 7-3 arányban győztük le Hollandia csapatát. Egy nappal később Dél-Korea volt az ellenfél. Az Arénában ismét közel teltház, és szenzációs hangulat. A nagyszerű kezdés után, ugyan kicsit ránk ijesztettek a koreaiak, 3-1-ről 3-3-ra egyenlítettek ki, de ezután megrázták magukat a fiúk és végül 6-3-as végeredménnyel zártuk a meccset. Majd 3 pihenőnap elteltével, az újonc spanyolok ellen mérkőztünk meg. Talán ezen a meccsen játszott a legjobban csapatunk, 13-szor találtunk be ellenfelünk kapujába, így 13-szor üvöltötte teli torokból a közönség, a Republic számból jól ismert refrént; „még, még, még, még, ennyi nem elég!” Hogy a hollandoknak is legyen sikerélményük, így ők is betaláltak egyszer, ezzel a 13-1-es végeredménnyel várhattuk az utolsó, mindent eldöntő meccset, a bivalyerős olasz válogatott ellen.
A két, egyaránt 6 ponttal rendelkező csapat április 23-án 19:30-kor feszült egymásnak, a csordultig tele lévő Arénában. A TV-k előtt közel félmillióan lehettek szemtanúi az összecsapásnak, ami nézettségi rekordnak minősült. Sajnos nem kezdtük túl jól a mérkőzést, az olaszok gyorsan két gólos előnyre tettek szert, már az első harmadban. Ekkor Ted Sator szövetségi kapitány kapust cserélt, ami nem szokványos a hokimeccseken. Nem sokkal később sikerült ugyan szépítenünk, ám nem úsztuk meg kapott gól nélkül sem, így az első harmad után 3-1-re az itáliaiak vezettek. A 2. és 3. harmadban azonban csapatunk rendezte sorait, és rendkívül határozottan, összeszedetten és jól játszott, így mindkét játékrészben 1-1 gólt sikerült szereznünk, kiegyenlítve ezzel az állást. Az utolsó 10 percre 3-3-as állással vágtak neki a csapatok, itt hol az egyik, hol a másik kapu forgott veszélyben. Szenzációs meccs alakult ki, ám nem sikerült döntésre vinni a dolgot. Az 59. percben aztán olyan eset történt, ami rányomta a bélyegét a meccs végkimenetelére. Kiállították egyik játékosunkat, és mivel döntetlen maradt az eredmény, ezt a kiállítást továbbvittük az 5 perces hosszabbításra, ahol az első gól eldönt mindent. Amikor már mindenki azt remélte, hogy sikerül kihúzni a kiállítást, akkor jött a baj. Egy jól helyezett olasz lövés utat talált magának a kapuba, ezzel megnyerték a drámaira sikerült mérkőzést, és kivívták a jövő évi A-csoportos szereplés jogát.
Csapatunk így ismét csak második helyen zárt, ám a csalódottság és elkeseredettség mellett büszkének is kell lenniük, mert remek meccseket játszottak, és rengeteg emberrel szerették meg hazánkban a jégkorongot. Aki kint volt egy meccsen is, az tudhatja micsoda hangulat uralkodott… 🙂 Aki nem tudott kint lenni, annak pedig a következő videóval szeretném ezt prezentálni: 🙂
Martos Blog 