Szeszkultúra- Bevezető Előadás

sLoMoTiOnGrAffiX.com Az alkohol fogyasztása  enyhén szólva sem új keletű a történelemben, sőt! Történelmünk hajnalán már jelen volt ilyen-olyan formában, így kis túlzással a szesz és az emberiség nagy eseményei szorosan kapcsolódnak egymáshoz. De hogyan is változott eme isteni nedű sorsa? Sorozatunk ennek jár utána.


blue-lotus_finalKivételesen nem azzal a mondattal kell kezdenem, hogy: “Már az ókori görögök is…”. Egyfelől igaz lenne, hiszen az ókori görögök hírhedtek voltak hedonizmusukról, ám ezzel túlságosan is előreszaladtunk az időben. Vétek lenne elvennünk attól a kíváncsi ősembertől az érdemet (akinek az egyik társa kitalálta a kereket, egy másikuk pedig először gondolkodott el azon, hogy milyen lehet a tehéntej…), aki megfigyelte, hogy bizonyos gyümölcsök elfogyasztása után az állatok érdekesen viselkednek. Hogy mi vette rá a kísérletre, azt hagyjuk (a tejes példába pedig jobb ha bele sem gondolunk), az viszont tény, hogy a régészek időszámításunk előtt már tízezer évvel ezelőttről is találtak erjesztett italok nyomait.

ancient-egypt-beer-006Az első receptek a sör készítéséről maradtak ránk az i.e. 3000-4000 körüli időkből, és ha már sörről beszélünk, Szudánban ástak ki egy edényt, amiben 7000 éves sör nyomait vélték felfedezni! Egyiptomban a rabszolgáktól a leggazdagabbakig mindenki szívesen fogyasztott sört, amit abban az időben még árpakenyérből főztek, datolyával ízesítettek. Az Égi Tehén mítosza címen ismert egyiptomi szöveg szerint Ré főisten az Elephantiné-szigeti papok és a sör segítségével mentette meg az emberiséget, így az nem is lehet meglepő, hogy az áradás évszaka első hónapjának 20. napján eme nemes cselekedetnek tisztelettel hódoltak, és a Részegség Ünnepén dicsőítette kicsi és nagy Ré főistent és a sört. Azt pedig talán már majdnem magától értetődik, hogy a sör és az élelem szavak az egyiptomi nyelvben közös eredetűek…

A megjelenést olyan nagy ütemű terjedés követte, hogy Babilóniában Hammurapi híres oszlopain törvények képében is helyet kapott a sörkészítés, illetve ezen kívül több utalás is található, ami a borról szól. Az első tiltás sem váratott magára sokáig. Az I.e.  2000 körüli  feljegyzésben egy  egyiptomi pap  írja tanítványának: “Én, a te feljebbvalód megtiltom, hogy a tavernába járj. Azok ott vadállatokká alacsonyodnak.”

Aki azt hiszi, hogy a Biblia mentes minden szeszesital említésétől, nem is tévedhetne nagyobbat. Nem elég, hogy Jézus, mint vérét adja körbe borral teli kupáját apostolai közt, az első feljegyzett részegség is az Ószövetségben található: „Noé pedig földművelő kezde lenni, és szőlőt ültete. És ivék a borból és megrészegedék és meztelen vala sátra közepén” (Móz.I. 9, 20-21.)

20110626204232Drunkennes-of-NoahElmondhatjuk tehát, hogy az emberiség hamar megtalálta a módját arra, hogy miként hasznosíthatja kíváncsisága gyümölcsét, majd nemsokára azt a módot is megtalálta, hogy ebből a gyümölcsből hogyan főzzön pálinkát, de ez már egy másik történet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s